Boszorkányperek: 8 meglepő ok, amiért a középkorban máglyára küldték a nőket


A boszorkányperek története szórakoztató szatírának hangzik, egészen addig a pillanatig, amíg az ember nem realizálja, hogy a boszorkányság abszurd vádját sokszor bebörtönzés, kínzás és máglyahalál követte. Mindennaposnak számított, hogy akár abból is lehetett bűnügy, hogy a szomszéd a balszerencséjéért a vele rosszban lévő háziasszonyt okolta. Gyakorlatilag bárkit élve elégethettek a boszorkányüldözések idején, mindössze nőneműnek kellett lenni hozzá.

A sötét középkorban, az emberi történelem őrült korszakában a fizika és a biológia ismeretlen fogalmak voltak, ezért ha beütött a krach, az emberek azonnal a természetfelettit okolták. A 15. században Londoni történészek szerint a korai boszorkányperek azon alapultak, hogy a rossz szándék (átok) fizikai sérüléseket, megbetegedéseket, elszegényedést, az ételek megromlását, sőt, akár halált is képes okozni. Ha nem találtak egy jelenségre logikus magyarázatot, akkor kellett egy bűnbak, az igazságszolgáltatás pedig készségesen emelte be a racionális érvek közé a misztikus vádakat. Becslések szerint 1450 és 1750 között 35 000 - 50 000 embert küldtek máglyára vagy akasztófára.
A vádaknak sokszor semmi köze nem volt a mágiához, hiszen leginkább arról szóltak, hogy az adott közösség az épp közelben lévő védtelen célponton le tudja vezetni a feszültségét. Íme a legvadabb „bizonyítékok”, – amik segítettek a nőket akkoriban boszorkánynak címkézni.
Veszélyes üzem volt akkoriban a háziasszonylét. A 15. században az ételkészítés ezer más okból is kudarcot vallhatott, de az embereket ez nem tartotta vissza, hogy megtalálják a felelőst. Ha péládul a tej megadta magát az időnek és megsavanyodott, vagy ha rossz technikával köpülték a vajat, abban is egyből boszorkányságot láttak.
Az újszülöttek és a gyermekek megbetegedése, illetve esetleges halála abban az időben kiszámíthatatlan volt. A közösségek az átkokat és a démonokat okolták minden ilyen esetért, ezért a boszorkányság vádja bárkit utolért, aki közös fedél alatt élt az áldozattal.
A népi gyógyítók, bábák (és minden nő, aki valamilyen gyógyító tevékenységet végzett) gyanús volt a középkori emberek szemével nézve. A legtöbb ilyen esetet Skóciában regisztrálták, ahol már azokat a nőket is egyből máglyára küldték, ha meg tudták mondani, milyen növényekel lehet csillapítani a lázat.
A középkori angolszászoknál a magányos gyász felért egy vallomással. Azt tartották, hogy aki elvonul ahelyett, hogy segítséget kérne a közösségtől, annak az egész családjára balszerencse száll. Ha összeroppant a veszteség alatt, és nem ment házról házra sajnáltatni magát, a közösség máris rásütötte a bélyeget: boszorkány!
A boszorkányvadászok a különféle testi sajátosságokat is a boszorkányság jeleinek, az „ördöggel való cimborálásnak” tekintették. Ha anyajegy, bibircsók vagy heg volt egy asszony bőrén, akkor egyértelműnek vették, hogy a Sátán jeleit viseli magán.
A középkori Angliában hittek abban, hogy a boszorkányokat állatok segítik, és már csak ezért is a bíróság elé lehetett cipelni valaki. Különösen akkor gyanakodtak, ha ez az állat macska volt, hiszen a folklórban gyakran démoni lényekkel és sátáni erőkkel kapcsolták össze a doromboló cukiságokat.
Az alacsony társadalmi státusz miatt bárki célpont lehetett. Ha még nem volt elég problémájuk, adtak nekik még egyet a boszorkányság vádjával.
Néha már az is elég volt, ha az adott nő egy kicsit problémásabb személyiséggel rendelkezett. Aki ki mert állni magáért, veszekedett a szomszéddal, vagy csak simán nem volt hajlandó elrejteni az érzéseit, mint ahogy társadalmilag elvárt lett volna, alkalmassá vált arra, hogy megkapja a boszorkányság címkéjét.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.