Szörényi Levente Bródy János Illés-együttes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A pártállam igencsak veszélyesnek tartotta anno az Illés együttest, ezért igyekezett feloszlatni. Ehhez még egy titkos ügynököt is bevetett, a jelentések most már nyilvánosak. Bródy János elárulta, mit szól ehhez.

Nem nézte jó szemmel az Illés együttes munkásságát a pártállam, hiszem látták, hogy a szabados gondolkodású banda képes tömegeket megmozgatni, ez pedig veszélyesnek számított. Noha egy évre el is tiltották őket a koncertezéstől egy Londonban adott interjú miatt, arra is tettek kísérletet, hogy végleg feloszlassák a zenekart. Egy beépített ügynök segített ebben, aki a terv szerint megpróbálta átcsábítani Bródy Jánost és Szörényi Leventét az üzleti életbe. Ez a személy pedig nem más volt, mint a Gara álnevet viselő Fogarasi János, a Metro és az Olympia billentyűse volt.

„Felkerestem Bródyt, abból a feltevésből kiindulva, hogy ő esetleg abba akarja hagyni az Illés zenekarosdit. Megkérdeztem, nem akar-e társas részt vállalni egy esetleges privát stúdió létrehozásában. Bródy minderre rendkívül tartózkodón és óvatosan reflektált, de a válasz fő lényege nem volt. Az egész beszélgetésből az derült ki, ő reménykedik a zenekar rehabilitációjában" - állt a jelentésben.

A pártállam megpróbálta anno feloszlatni az Illés együttest. Fotó: Csudai Sándor - Origo

Gara ugyanezzel felkereste Szörényi Leventét is, de nála sem ért el semmit.
„Megmutattam neki az általam készített új Metro nagylemezt, mint reális, létező alapjait egy leendő privát stúdiónak, de csak annyiban szólt hozzá az egészhez, amennyi köze lenne a dolognak az Illés zenekarhoz. (...) Azt szűrtem le, minden gondolatuk a zenekar körül forog és szó sincs arról, hogy feladják" – számolt be a történtekről.

A jelentésből így megállapították, hogy a célszemélyek nem fogják abbahagyni a zenélést.
Bródy János a Blikknek elárulta, tudott erről.
„Úgy gondolok rá, mint történelmi tapasztalatra, mely szerint egy pártállami rendszer nem tűri az autonóm művészeti csoportok működését, és nem riad vissza aljas eszközöktől sem a megszüntetésük érdekében. Az akkori szolgálatok folyamatosan keresték az indokot a betiltásunkra, és mindent elkövettek, hogy a zenekar tagjai úgy érezzék, nincs jövőnk. Ehhez képest elég sokáig bírtuk a nyomást. Ha nem is tudtuk pontosan, milyen erőkkel állunk szemben, sejtettük, hogy vannak körülöttünk, akikkel nem árt óvatosan kommunikálni. Gara jó muzsikus volt, de már akkoriban az a mondás járta, amelyik zenekarba beszáll, az hamarosan feloszlik" – árulta el a zenész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.