Üstökös vagy UFO? — A Harvard asztrofizikusa szerint az utóbbi a saját fényt kibocsátó csillagközi objektum

NASA üstökös asztrofizikus UFO
A NASA készített felvételt egy furcsa égi jelenségről. A Harvardi asztrofizikusai megállapították, hogy a belső a naprendszerünkön átszáguldó 3I/ATLAS nevű csillagközi objektum saját fényt bocsát ki, tehát lehet üstökös is, de az sem kizárt, hogy UFO, azaz egy Földet megfigyelő idegen űrhajó.

A Harvard asztrofizikusa, Avi Loeb szerint a belső naprendszerünkön átszáguldó 3I/ATLAS csillagközi objektum látszólag saját fényt bocsát ki. Ha a tudós megfigyelése beigazolódna, az ellentmondana a NASA besorolásának, azaz, hogy a Manhattan méretű objektum egy üstökös, és azt is jelenthetné, hogy egy UFO, azaz idegen repülő tárgy, vagyis űrhajó.

UFO vagy üstökös a 3I/ATLAS?
UFO vagy üstökös a 3I/ATLAS?
Forrás: NASA

Az objektumnak saját fénye van, így akár UFO is lehet

Loeb és egy kollégája elemezte a NASA által közzétett fotókat az objektumról, és megállapította, hogy a fény forrása valószínűleg nem a Nap. Az asztrofizikus azt írta, hogy „a 3I/ATLAS körüli fényességprofil arra utal, hogy a mag dominál a megfigyelt fényben. A legegyszerűbb magyarázat az, hogy a 3I/ATLAS magja termeli a fény nagy részét” – írta a vasárnap publikált cikkében.

Loeb szerint a 3I/ATLAS-on megfigyelt fényerősség „100 méternél kisebb átmérőjű forrásból” érhető el. A fényforrás megértésének ez a változása azt is jelentené, hogy a 3I/ATLAS jóval kisebb, mint eredetileg gondolták, és méretében inkább a két másik ismert csillagközi objektumhoz, az Oumuamua-hoz és a Borisov-hoz hasonlítható.

Ha a 3I/ATLAS fényt tükrözne, az azt jelentené, hogy az objektum 12 mérföld hosszú, ami az asztrofizikus szerint valószínűtlen. Loeb azt feltételezte, hogy az objektum magja valójában nukleáris lehet – és esetleg egy idegen nép által készített motor.

„A természetes nukleáris forrás lehet egy közeli szupernóva magjából származó ritka fragmens, amely radioaktív anyagokban gazdag. Ez a lehetőség azonban nagyon valószínűtlen, tekintve, hogy a csillagközi térben nagyon kevés radioaktív elem található” – írta Loeb.

„Alternatív megoldásként a 3I/ATLAS lehet egy nukleáris energiával működő űrhajó, és az elülső felületéről kibocsátott por lehet, hogy a csillagközi utazás során a felületén felhalmozódott szennyeződésből származik” – feltételezte Loeb, hozzátéve: „Ezt nem lehet kizárni, de az igazolásához a meglévőnél jobb bizonyítékokra van szükség.”

Loeb szerint ezt a következtetést alátámasztja a 3I/Atlas „finomhangolt pályája”.

Ez a gyanús pálya azt jelenti, hogy az objektumot a Nap el fogja takarni a Földről, éppen akkor, amikor a legközelebb kerül a bolygónkhoz. Emellett elhalad a Mars és a Jupiter mellett is, ami tovább erősíti Loeb gyanúját, hogy ez egy kíváncsi, csillagközi intelligencia által végzett felderítő küldetés lehet.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.