A kokain rabja volt Curtis: így mentette meg életét gyereke anyja, Krisztike

Forrás: Insatgram/Curtis -
drogfüggés Curtis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Curtis drogfüggőségét akkor tudta meg az ország, amikor egy 2018-as koncerten Majka kitálalt, és kijelentette, innentől kezdve nem dolgoznak együtt. A zenész elvonón vett részt, gyermeke anyja akkor is és utána is mellette állt: most Curtis arról beszélt, Krisztike azzal mentette meg az életét, hogy nem hagyta magára a nehéz időkben. 

„A Belehalok című számunk sikere után kezdtem el cuccozni. Akkor találkoztam először a kokainnal" –vallotta be Osváth Zsolt csatornáján Curtis.

Forrás: Insatgram/Curtis

„A crack jóval később jött, olyan 27-28 éves lehettem. Paranoiás lettem tőle. Olyan érzetem volt, mintha lennének a lakásban, pedig egyedül voltam. Azt képzeltem, hogy jönnek... jönnek valakik, a rendőrök. Leselkedtem az ablakban a redőnyön át órákon át. Nagyon rossz érzés volt. Ezek az érzések, tévképzetek voltak az okai, hogy aztán azt mondtam, elmegyek egy elvonóra, az utolsó csepp a pohárban mégis az volt, hogy Kriszti elment. Ekkor döntöttem el, hogy keresek segítséget. Krisztinek és a kisfiamnak köszönhetem, hogy megmenekültem. Az biztos, hogy ha én azt az életvitelt folytatom, akkor szerintem nem élnék már" - idézi Curtist a Ripost.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.