Skinny fat jelenség: attól, hogy valaki sovány, nem biztos, hogy fitt és egészséges

Forrás: Shutterstock -
kövér zsíros skinny fat izmos magazin fitt sovány életmód egészséges sport
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mielőtt bármibe is belekezdenénk, szögezzük le, hogy az, aki sovány, még egyáltalán nem biztos, hogy egészséges és sportos is, és természetesen ez fordítva is igaz. Cikkünkben az úgynevezett „skinny fat", azaz a sovány, mégis elzsírosodott emberek csoportjába tartozókról, illetve tartozókhoz szeretnénk szólni, hiszen egyre többen vannak.

A skinny fat típusúak nem feltétlenül élnek egészségtelenül, nincsenek elhízva. A kifejezés egy teljesen hétköznapi testalkatnak látszó, normál testsúlyos elhízást jelent. Jellemzően ez a törzs és a deréktájon látható feleslegként jelentkezik mind a nőknél, mind a férfiaknál, de ennek semmi köze a genetikához, sokkal inkább a mozgásszegény életmódhoz párosul.

Ez a testalkat akkor alakul ki, amikor úgy diétáznak az emberek, hogy csak a diétára, sok esetben drasztikus kalória megvonásra alapoznak, és kizárólag kardio edzést végeznek mellette, tehát izmot nem építenek. Ők csak és kizárólag arra koncentrálnak, hogy a mérleg nyelve lejjebb menjen, és csökkenjen a súlyuk.

Jellemzően ez a törzs és a deréktájon látható feleslegként jelentkezik mind a nőknél, mind a férfiaknál Forrás: Shutterstock

Általánosítás nélkül itt van néhány rájuk jellemző tulajdonság:

  • ők azok, akik annyit ehetnek, amennyit csak akarnak, ugyanis nem híznak egy dekát sem -látszatra legalábbis
  • sokszor a sportot is ördögtől való dolognak gondolják, hisz minek edzenének, ha vékonyak?
  • ha sportolnak, előnyben részesítik a kardio edzéseket
  • ránézésre, ruhában soványak, azonban fürdőruhára vetkőzve már látható, hogy kissé töttyedtek, a magas testzsírszázaléknak köszönhetően

  • hiába karcsúak, minimális izomzattal rendelkeznek, amihez társul a rossz állóképesség is

A skinny fat típusba tartozók nehezen tudnak izmot építeni, és egy „általános" edzésterv mellett szinte kizárt, hogy túl izmossá gyúrják magukat. Azoknak, akik magukra ismertek a rövid testtípus ismertetőben, azt tanácsoljuk, hogy a kilók helyett szenteljenek több figyelmet a testösszetételre, amit egy speciális mérleggel pillanatok alatt meg lehet nézni.

Ahhoz, hogy valaki kilépjen a „skinny fat"-ből, az izomtömeget kell növelnie, miközben a testzsír százalékot csökkenti.

A táplálkozásban jó irány lehet a zsírszegény ételek fogyasztása, a kalória szükséglet meghatározása, és jól jöhet egy-egy időszakos böjt beiktatása is.

A táplálkozásban jó irány lehet a zsírszegény ételek fogyasztása Forrás: Shutterstock

A kalóriadeficit elősegíti azt, hogy lassan, de fokozatosan beinduljon a fogyás, illetve idővel javul a test összetétele is. A szénhidrát bevitelt csökkenteni kell, a fehérje bevitelt meg kell emelni, a cukorfogyasztást pedig nullára kell redukálni. A

legjobb, ha az arányok így alakulnak: 30% fehérje, 50% szénhidrát, 20% zsír.

Az elsődleges cél tehát a formásítás, feszesítés, és hogy test kompozícióján változtassunk, így búcsút inthetünk a töttyedt izmoknak, és a "puha" testnek.

Ha kíváncsi vagy a testösszetételedre, de a speciális mérlegen lévő számok nem mondanak számodra semmit, itt egy kis segítség: így értelmezd az értékeket!

Testzsírszázalék mérés:

Nőknél:
A 20-39 közötti korosztályban a normális testzsír százalék 21 és 32,9 között van, 33 felett már magas.

A normál arány a 40-59-es korosztályban 23 és 33,9 között van, 34 felett már magas.

A 60-79-es korosztályban a normál érték 24 és 35,9 között alakul, 36-tól már magas.


Férfiaknál:
A 20-39 közötti korosztályban a normál testzsír százalék 8 és 19,9 között alakul, 20 felett már magas.

A normál arány a 40-59-es korosztályban11 és 21,9 között van, 22 felett már magas.

A 60-79-es korosztályban 13 és 24,9 közé esik a normál testzsírszázalék, 25 felett már magas.

A fenti számokon jól látszik, mennyire eltérő a férfiaknál, és a nőknél, illetve a különböző korosztályoknál. A viszceláris, vagyis zsigeri zsír szintjének mérése azért is fontos, mert ha ez az érték magas, az hosszútávon sok egészségügyi problémát előidéz, lássuk, hogy kell értelmezni ezeket az értékeket!

A zsigeri zsírszint eredményének értelmezése:

1 és 9 között normális, függetlenül attól, hogy melyik nemhez tartozunk.

10 és 14 között magas,15 és 30 között pedig nagyon magas.

A mérleg nyelvének kilengése helyett tehát érdemes a testösszetételt elemezni, nem csak a skinny fateknek, hanem mindenkinek, aki elégedetlen az alakjával!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.