Május utolsó vasárnapja a legkisebbeké, ám míg május első vasárnapjára, azaz anyák napjára, illő megtanulni legalább egy verset és elszavalni, gyermeknap alkalmából senkinek sem jutnak eszébe a költemények...

Nem mondom, hogy az édesanyák és édesapák álljanak a csemetéik elé és szavaljanak lelkesen, de azt sem tartom ördögtől való dolognak, ha a versek is helyet kapnak az ünneplés során. Sőt, nem csak akkor. Az irodalom szeretete gyerekkorban kezdődik és a szülőktől indul. Ha a gyerekek a napi meseadagot nem csupán a tévéből kapják meg, hanem a szülők maguk olvassák fel őket, az megmozgatja a képzelőerejüket, ráadásul láthatatlan módon az olvasás és az irodalom szeretetét is elültetheti bennük. Arról nem is beszélve, hogy a szülő-gyermek kapcsolatnak milyen jót tesz, ha esténként ilyen módon, közösen zárják a napot. A klasszikus meséket mindenki jól ismeri, ám akadnak olyan verses történetek is, amelyek amellett, hogy nagyon szórakoztatóak, még a költemények szeretetét is megalapozhatják.

Az alábbiakban három vicces és kedves verses mesét osztunk meg, amelyek jó mulatságot jelenthetnek gyerekeknek és szülőknek egyaránt. Mi így kívánunk boldog gyereknapot!

Az irodalom szeretete gyerekkorban kezdődik és a szülőktől indulForrás: Shutterstock

3 verses mese a legkisebbeknek

Zelk Zoltán: A három nyúl

Egyszer régen, nagyon régen,
zúgó erdő közelében,
három nyulak összegyűltek,
selyemfűre települtek,
ottan se ültek sokáig,
talán csak egy fél óráig,
amikor felkerekedtek,
hogy már végre hazamennek,
egy szarka felettük szállott
s felkiáltott: -Mit csináltok?
Mit csináltok, három nyulak?
Úgy ültök ott, mint az urak --

- Úgy, úgy bizony, mint az urak! -
felelték a három nyulak.-
Ezután már urak leszünk,
ebédre rókahúst eszünk!
Nem fogjuk az időt lopni,
most indulunk rókafogni! -

Csacsi szarka, nem elhitte?
Repült is már, a hírt vitte,
s buta róka is elhitte.
De hát hogyne hitte volna,
akármilyen ravasz róka,

mert a szarka így kiáltott:
- Egy jegenye fölött szállok,
mikor lenézek a földre,
három nyulak ülnek körbe.
Összebújva tanácskoznak -
Jaj, mekkora nyulak voltak!
Jaj, mekkora fejük, szájuk,
a medve egér hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak rókát esznek - -

Ennek a fele se móka!
Szedte is lábát a róka.
Futott ki az erdőszélre,
csak mielőbb odaérne!

Hát amint ott futott, szaladt,
szembe vele farkas haladt:
- Szaladj te is, komám, farkas,
jaj, mit láttam, ide hallgass!
az erdő közepén jártam,
most is borsódzik a hátam,
sosem láttam ilyen szörnyet,
ottan ültek három szörnyek!
Három nyúl volt, és akkora,
fél méter is volt egy foga!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak farkast esznek -

No hiszen egyéb se kellett,
a farkas is futni kezdett,
a rókával versenyt futott,
majdnem az orrára bukott!
Addig futott, amíg szembe
nem jött vele egy nagy medve:
a medve így szólongatta:
- Hova szaladsz, farkas koma? -

- Medve komám, ne is kérdjed,
szaladj, ha kedves az élted!
Erdő közepiben jártam,
jaj, mit láttam,
jaj, mit láttam!
Három nyulak ottan ültek,
éppen ebédre készültek.
Akkora volt foguk, szájuk,
kisegérke vagy hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak medvét esznek! -

Egyébre se volt már kedve,
szaladni kezdett a medve.
Elöl róka, hátul medve,
közben a farkas lihegve.
Így szaladtak erdőszélre,
szomszéd erdő közepébe.
Szaporán szedték a lábuk,
szellő se érjen utánuk -

Amíg futottak lihegve,
egy vadász jött velük szembe.
Nézi is őket nevetve:
együtt szalad róka, medve –

- No hiszen, csak ne nevessél,
vigyázz, nehogy bajba essél!
Szaladj inkább te is erre! -
kiáltott rája a medve. –

Az erdőben három szörnyek,
puska sem öli meg őket.
Három nyulak, de akkorák,
nem láttam még ilyen csodát! –

Szedte lábát a vadász is,
eldobta a puskáját is.
Ijedtében megfogadta,
most az egyszer érjen haza,
csak ne falják föl a szörnyek,
sohase vadászik többet -

Ezalatt a nyusziházban,
fűszálakból vetett ágyban
három nyuszi aludt szépen,
összebújva békességben –

Forrás: Shutterstock

Eva Sonntag: Házimanók

(Nemes Nagy Ágnes fordítása)

Jaj de jó volt hajdanában,
házitörpék fénykorában! -
Mondja anyu mosolyogva,
merthogy reggel sok a dolga.
Elmosatlan az edény-
szólt egy törpe: „Mosom én!"
Széntartóba szén való,
jött is már a szénmanó.
Eltörött a lámpakörte -
ugrott három házitörpe.
Járt a seprű, fakanál,
nem volt semmi akadály. -
No de jobb ezt hagyni most,
elkéssük a villamost.

Anyu beszól a szobába:
- Borka, Ferkó, Kriszta, Klára!
Nézzétek csak fut az óra,
meg nem áll a mutatója,
talpra, talpra, négy gyerek!
Vár a munka elmegyek!

Ferkó fürge nagy gyerek lett,
ő segít a kicsinyeknek.
Nincsen nála senki tisztább,
nagy szivaccsal mossa Krisztát.
Várjatok csak, sorba, sorba!
Már a fésűt tartja Borka.

Kriszta nem tud nyugton ülni,
a cipőjét Klára fűzi.
Jaj ne táncolj összevissza!
Mindjárt kész vagy, drága Kriszta!
Klára mihelyt teheti,
Borkát tejjel eteti.

Üt az óra negyedet,
indulnak a gyerekek.
Kész a táska, rendberakva,
itt a labda,itt a sapka,
olvasókönyv, tornanadrág,
kergesd vissza Cinci macskát!
Fél nyolckor a két kicsit
óvodába elviszik.

Megy a két nagy iskolába,
várja őket kréta tábla.
Tudod hol terem a kókusz?
Tudod mit eszik a mókus?
Tornaóra lesz előbb,
s véget ér a délelőtt.

Toronyóra messze kondul,
anyu is már haza indul,
óvodához érkezik,
ott várja a két kicsit.
„Takarítok, összeseprek,
aztán mosogatni kezdek,
Ferkó szépen port törülget,
apa hozza a szenünket."
Ezt gondolja anyuka,
s véget ér az óvoda:
Kriszta, Borka jön szaladva,
két kis szőke,barna labda.

„Most mesélünk teneked,
anyu, add a kezedet,
papírforgót készítettünk,
énekeltünk, építettünk."
„Szóval jól mulattatok,
én még bevásárolok.
Induljatok, Kriszta, érted?
Innen szépen hazaértek."

Ferkó jön most súgva-búgva,
jól figyel ró Klára húga.
Hazaérve majd a tervet
elmondják a kicsinyeknek,
s munkához lát nekivágva
házitörpék új brigádja.
Ferkó lesz a vezető,
ki lehetne? Csakis ő.
Legelőször is beágyal,
a cipőket is keni mázzal,
s felcipeli, gyorsan ér föl,
a szenet a pincemélyből.

Klára, házitörpe-lány,
mosogatni jól tud ám.

Borka bármilyen kicsi,
a virágot öntözi.
A seprűt meg Kriszta fogja,
jól benyújtja a sarokba,
ágy alatt, szék alatt,
porból poszem nem marad.
Jár a seprű szorgosan:
Cinci macska odavan.
Azt hiszi,hogy csodaállat,
hősiesen nekitámad,
jaj, de borzas,fekete-
jobb játékszer lehet-e ?

Ugrik,fordul,visszazökken,
mert a seprű félreszökken,
szoba-hosszat kergeti,
végre magát ráveti.
Node akkor, a sarokban,
buta seprű meg se moccan.
A játékot már megúnta?
Nem moccan, mert kész a munka.
Anyu megjött. Nézz oda!
Tükörfényes a szoba,
csillog-villog az edény,
széntartóban ott a szén,
Ejnye – mondja -, ez csoda!
Mitől fényes a szoba?
Az asztalt kik terítették?
Virággal kik díszítették?
Kik tették rá azt a körtét?
A cipőmet kik törölték?
A padlómat kik söpörték?
Már tudom: a házitőrpék.
Nem szól többet, csókot ad,
nincsen nála boldogabb.
Hogy a rendet ki csinálta,
mit gondoltok, kitalálja?

Forrás: Shutterstock

Kormos István: Az aranyhalacska és a csuka

Hol volt, hol nem,
a Dunában,
volt egy csöpp aranyhalacska,
olyan kicsi, mint az ujjam,
a legeslegkisebb ujjam,
volt hát egy aranyhalacska,
aki mindig maga úszkált
Duna fodros hullámában;
úszkált apja háza körül,
sétált le és föl a vízben,
fickándozott a farkával,
míg egy ízben
találkozott a csukával,
a Duna
és minden vizek urával.

Úszott a nagy uszonyával,
iszonyú nagy uszonyával,
fröcskölte a vizet fennen,
olyan gyorsan ment a vízben,
mint a villamos a parton,
vagy annál is sebesebben.
Meglátta a csöpp aranyhal
s ráköszönt, de gyönge hangon:
- Jó napot kívánok,
csuka bácsi!
Hogy tetszik lenni?
Mit tetszik csinálni?

Azt mondta erre a csuka,
a Duna
és minden vizek ura:
- Hallod-e, te kölök!
Kinevetsz?
Mindjárt elnáspángollak,
hogy meggebedsz!

- Csuka bácsi, kérem,
én nem nevettem,
csak köszöntem –
felet az aranyhalacska;
de a csuka,
a Duna
és minden vizek ura,
mérgesen csak azt mondta:
- Megállj!...
Megállj, te kölök!...
S a méregtől,
ha lett volna neki,
csak úgy kunkorodott volna
a bajsza.

Azzal magát fogja,
és az aranyhalacska után úszik nyomba.
Menekül ám a csöpp aranyhal,
nem mer szembeszállni olyan nagy hallal,
mint a csuka,
a Duna
és minden vizek ura.
Úszik hazáig sebesen,
hazaért csuromvizesen,
nyomában úszik a csuka,
a Duna
és minden vizek ura.

Zsupsz!
Udvarukba úszik
a csöpp aranyhal;
ott söpröget az apja
egy söprűvel, de naggyal.
Kérdi a fiát:
- Hát te, fiam,
honnan loholsz ugyan?
- Jaj, jaj – mondja az aranyhalacska –,
a csuka úszik a nyomomba
Köszöntem neki, de hiába,
azt mondta:
„Hallod-e, te kölök!
Kinevetsz?
Mindjárt elnáspángollak,
hogy meggebedsz!"

- Micsoda? –
kiált az aranyhalacska apja.
- Méghogy megver a csuka? –
Azzal a söprűjét kapja,
és úgy elveri a csukát,
a Duna
és minden vizek urát,
hogy azóta az aranyhal fiát,
azt a csöpp aranyhalacskát,
azt a kicsit,
icipicit,
olyan kicsit, mint az ujjam,
a legeslegkisebb ujjam,
mindig
mindenkor
mindenütt
békiben úszkálni hagyja.