Meglopták Bíró Icát – Feljelentést tett egykori barátai ellen

edzőterem ellopták Bíró Ica lopás álom feljelentés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Metal Lady egy edzőtermet álmodott, azonban a gépeit és az eszközeit nem adják vissza a barátainak hitt emberek.

Nemrégiben Bíró Ica arról mesélt, hogy olyan rossz anyagi helyzetben van, hogy saját magát árulja 7,8 millió forintért.

Úgy tűnt, hogy lesz kiút számára a nehéz pénzügyi helyzetből, most viszont újabb sajnálatos eset történt. Ica a korábbi szépségszalonja helyén él, itt szeretne egy edzőhelyiséget berendezni, ahol tervei szerint csoportos órákat tartana a mozogni vágyóknak. Álma nem tud megvalósulni, ugyanis a gépeket és az eszközöket még mindig nem kapta vissza azoktól, akikre rábízta azokat.

„A jövőmet vették el azzal, hogy a fitneszgépeket nem kaptam vissza azoktól, akikről azt hittem, a barátaim. Feljelentést is tettem, de egyelőre nyoma sincs a nagy értékű eszközöknek, már arra is gondoltam, hogy kiposztolom a fotókat a Facebook-oldalamra, hátha valaki felismeri őket valahol"

– magyarázta az egykori modell, aki már érzi a kiutat ebből a nehéz helyzetből és látja a fényt az alagút végén, amelyben több spirituális szakember is megerősítette.

„A horoszkópom és a tények is azt mutatják, hogy elindultak már a pozitív változások, és ezt én is érzem. Hiszek az igazságban, a karmikus törvényekben és abban, hogy jól alakulnak majd a dolgaim és bár még a lakásomat nem tudtam eladni, de addig is igyekszem maximálisan kihasználni a mindennapokat itt, ezért is rendezkedtem be az itthoni edzésekre. Jó érzés tudni, hogy számítanak rám. Folyamatosan kapom a pozitív visszajelzéseket az emberektől is, az ő szeretetük, biztatásuk ad erőt, hogy haladjak előre és mint egy főnixmadár, feltámadjak"- fűzte hozzá Ica a Blikknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.