Miss Universe Hungary szépségverseny Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két év kihagyás után újra megrendezik a Miss Universe Hungaryt.

A nemzetközi szépségverseny hazai döntője november 6-án lesz a Gigi's Budapestben. A szombati gálaeseményen végre kiderül, hogy ki nyeri idén a Miss Universe Hungary címet, és ki képviseli Magyarországot a decemberi világdöntőn Izraelben.

A zsűriszékben több hazai sztár is helyet foglalhat majd: Yvonne Dederick, Kárpáti Rebeka, Kocsis Korinna, Curtis, Frohner Ferenc hairstylist, Dr. Kárász Tamás plasztikai sebész és Panyik Gábor, a Miss Universe Hungary jogtulajdonosa.A gálaműsort Harsányi Levente vezeti, a fellépő sztárvendég pedig Kökény Attila lesz.

Szombaton kiderül, ki nyeri a Miss Universe Hungary címet Forrás: Shutterstock

A nemzetközi szépségversenyt először 1992-ben rendezték meg Magyarországon. Utoljára 2018-ban hirdettek győztest, a címet jelenleg még Kecskés Enikő birtokolja.

Utoljára 2018-ban hirdettek győztest, a címet jelenleg még Kecskés Enikő birtokolja instagram.com/enikok

Helyek korlátozott számban még elérhetők a Gigi's Budapestben tartott gála nyilvános eseményére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.