Megszólalt Stana Alexandra: kiderült, vele csalta-e Horváth Grétát a férje

Forrás: Stana Alexandra -
Horváth Gréta házasság Meggyes Dávid Stana Alexandra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Horváth Gréta házassága véget ért, férjéről pedig folyamatosan újab és újabb megdöbbentő dolgok derülnek ki. Stana Alexandra neve is felmerült, most ő is megszólalt. 

Horváth Gréta teljesen összetört, miután elhagyta a férje, de azóta a helyzet csak rosszabb lett: kiderült, hogy Meggyes Dávid több vasat is tartott mellette a tűzben. Míg vele a közös gyereket tervezte, közben másoknak csapta a szelet. Gréta már azt sem tudja, mi igaz és mi nem. Felmerült a Dancing with the Stars táncosának, Stana Alexandrának a neve is, állítólag Dávid végül érte hagyta el Grétát. Most megszólalt a táncosnő az ügyről, habár egyenesen semmit nem mondott ki.

Stana Alexandra sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja, hogy együtt vannak-e Dáviddal Forrás: Stana Alexandra

"Hogy egy elterjedt kommunikációs fordulattal éljek, nem erősítem meg, de nem is cáfolom, hogy együtt vagyunk Dáviddal" - mondta a Borsnak kuncogva Alexandra, de mind jól tudjuk, hogy valójában mit jelent ez a frázis. A táncosnőnek egyébként nemrég szintén véget ért a házassága, de azt leszögezte, hogy annak nincs köze a mostani szituációhoz. "Annyit azonban szeretnék leszögezni, hogy a válásomnak semmi köze a jelenlegi helyzethez" - mondta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.