Stana Alexandra és Köcse György öt hónap házasság után, tavaly novemberben szakítottak. Azóta Alexandra már Meggyes Dávid párja, és úgy tűnik, hogy Köcse György sincs már egyedül. A táncos egykori felesége koszorúslányával költözött külföldre.

Köcse György és Szőke Zsuzsanna együtt indult el külföldre szerencsét próbálni. Szőke Zsuzsanna is szerepelt a Dancing with the Starsban, Kinizsi Ottóval a második helyre táncolták be magukat. A Bors szúrta ki, hogy Gyuri és Zsuzsi ugyanazon a napon posztolt a frankfurti reptérről, ugyanolyan bőröndökkel. A lapnak Stana Alexandra is megerősítette, hogy volt férje a barátnőjével ment külföldre, ám nem szeretne sárdobálásba kezdeni, ezért nem kíván arról nyilatkozni, hogy Gyuri Zsuzsival vigasztalódik.

Zsuzsi és Alexandra egyébként régi barátnők, ő volt Alexandra esküvőjén a koszorúslány. Stana a válásának okáról korábban ezt nyilatkozta a HOT! magazinnak:
„Jött egy külföldi munkalehetőség, amire közösen kértek fel minket. Gyuri sem szeretett volna elválni, de ő menni szeretett volna. Úgy vélte, hogy én követem, ha szeretem, én viszont azzal a feltétellel mentem férjhez, hogy már nem kerekedünk fel többet."

Horváth Gréta exe, Meggyes Dávid decemberben találkozott össze teljesen véletlenül Alexandrával, leültek kávézni. Amint érezték, hogy elindul köztük valami, Dávid azonnal beszélt Grétával, hogy szeretne elköltözni. Alexandra cáfolja, hogy elszerette volna Dávidot Grétától.