Házasságkötés után a szerelmespár nem használhatja a vécét ebben az országban

Forrás: Hemis via AFP/Barbier Bruno -
szokások hihetetlen ország magazin Világ megdöbbentő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha utaztál már a világban, biztos téged is ért már úgynevezett kultúrsokk. Számunkra teljesen hihetetlen szokásokkal találkozhatunk egyes országokban. Összegyűjtöttünk pár érdekességet a nagyvilágból.

India – Ne használj wc papírt!

Indiában a wc mellett nem találsz papírt, mert ott nem használnak. Ennek oka, hogy a szennyvízelvezető csövek túl vékonyak, a papír eldugítaná azokat. Helyére egy vízzel teli vödröt raknak, amit mosakodásra használhatsz. De így van ez a legtöbb ázsiai országban is.

Indonézia – Házasság után ne használd a wc-t!

A délkelet-ázsiai ország bővelkedik az érdekes hagyományokban. Az egyik, és talán legismertebb, hogy Indonéziában az esküvőt követő három napban a szerelmespár nem használhatja a fürdőszobát. Ha mégis megtennék, azzal nagy bajt hoznának a házasságukra, azt pedig senki sem szeretné. Ezért ezt megelőzendő, a szabály betartását a családtagok szigorúan ellenőrzik.

Indonéziában van egy másik furcsa szokás is: a felnőttkort elérve az emberek fogaiból levágnak egy-egy darabot, hogy megvédjék öket a gonoszoktól és a démonoktól.

És ha ez nem volna elég, létezik egy olyan indonéz törzs is, melynek tagjai úgy emlékeznek meg halott szeretteikről, hogy az irántuk érzett tiszteletből levágják egy-egy ujjukat. Minden elvesztett ujjal egy halottnak állítanak emléket.

Maszájok – Köszönj egy köpettel!

A köpködés a legtöbb kultúrában illetlenségnek számít, ám a kenyai maszáj törzsnél ez egymás üdvözlésekor megszokott és abszolút elfogadott dolog: úgy történik, hogy mielőtt kezet fognának, a tenyerükbe köpnek egyet. Ezt máskor is megteszik, például, ha egy újszülöttnek vagy menyasszonynak szeretnének gratulálni.

A kenyai maszáj törzsnél, mielőtt kezet fognak, a tenyerükbe köpnek egyet Forrás: Hemis via AFP/Barbier Bruno

Mexikó – Ne ajándékozz sárga rózsát!

A virágoknak jelentésük van, bár Magyarországon nem figyelünk rá annyira. Míg nálunk a sárga rózsa a féltékenység szimbóluma, Mexikóban a halált jelképezi. Szóval, ha arra jársz, eszedbe ne jusson sárga rózsacsokrot küldeni senkinek!

Egy másik furcsának tűnő mexikói szokás, hogy pénzzel dobálják meg a gyerekeket. Úgy tartják, hogy ha néhány pesóval meghajigálják őket, sokkal boldogabb lesz az életük.

Németország – Törjenek az esküvődön porcelánt!

Németországban az esküvői szertartás része a porcelántörés: amikor a vendégek tányérokat törnek, az cserépdarabokkal a menyasszonynak hoznak szerencsét a házasélethez. A ripityára tört porcelán darabjait a házaspárnak kell összetakarítani, hogy ezzel is megerősítsék a kapcsolatukat.

Dánia – Szórjanak meg fahéjjal!

Még a XVI. századi Dániában született meg az a tradíció, amely napjainkig is tartja magát: aki a 25. születésnapján még szingli, azt a barátai, családtagjai fahéjjal szórják be. Akinek pedig még a 30. születésnapján sincs párja, azt már fahéjas-borsos keverékkel szórják meg.

Ha valaki a születésnapján szingli, akkor a barátai megszórják őt fahéjjal Forrás: Shutterstock

Venezuela – Érkezz késve!

Mindegy, hogy milyen eseményről van szó, ha a latin-amerikai országban van dolgod, mindenképp érkezz késve. Számukra ugyanis nem fontos a pontosság, nem beszélve arról, hogy a nagy társasági eseményekre, szülinapokra késve érkezni látványos belépőt jelent.

Brazília – Csípjenek meg a hangyák!

Az Amazonas-menti brazil törzsek egyik beavatási szertartásának része a hangyacsípés. A ceremónia lényege, hogy a harcosjelölt egy kesztyűbe dugja a kezét, majd öt percen keresztül tűri, ahogy a bullet hangyának nevezett rovarok összecsipkedjék. Az erősen mérgező hangyák nemcsak veszélyesek, de pokoli fájdalommal is jár a csípésük.

Ezen kívül a brazilok szintén bizarr szokása, hogy az elhunyt szeretteik hamvait elfogyasztják, ezzel fejezve ki a szeretetüket.

Vanuatu – Kötélugrás a jó termésért

A Pünkösd-szigeten van egy, a jó termés érdekében végzendő rituálé: az emberek olyan magas, fából készült toronyokból ugranak le, melyeket csak indák tartanak össze. Azt gondolják, hogy a sikeres ugrás javítja a fizikai állóképességet, és jó szerencsét is hoz a termésre. Ezt a nagyon a veszélyes rituálét annak ellenére sem tiltják be, hogy rengeteg fiatal hal meg a kihívások során.

Az emberek magas, fából készült tornyokból ugranak le, amit csak indák tartanak össze Forrás: robertharding via AFP/Michael Runkel/Michael Runkel

Kína – Sírj az esküvőd előtt!

Kínában a menyasszonynak az esküvő előtti hónapban kötelező minden nap egy órát sírni. Ahogy közeledik a nagy nap, a család nőtagjai is csatlakoznak hozzá. Végül a szertartás előtt már egy nagy, közös családi sírás zajlik. Ezzel állítólag az örömüket fejezik ki, bár eléggé fura jelenség lehet az esküvő előtt ilyet látni.

Ezenkívül a kínai nők úgy tartják, hogy csak azok a hölgyek szépek, akiknek kis lábuk van, márpedig a szépségért bármit képesek megtenni, például kicsi kortól elkötözik a lábfejüket úgy, hogy lábuk egy kisebb cipőbe is beleférjen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.