Müller Péter: Ilyen a megértő szeretet, amit ma már nemigen ismerünk

Forrás: Shutterstock -
Müller Péter szeretet magazin heti útravaló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló Müller Pétertől.

Jó anyának, ha hat gyereke van, mindegyikkel másképp beszél. Mert tudja, hogy mindegyik másik ember. Már a pólyában is más volt mind a hat.

Ilyen a megértő szeretet, amit ma már nemigen ismerünk Forrás: Shutterstock

Ezt hívják megértő szeretetnek. Ma ezt nemigen ismerjük. Nem tudjuk, hogy minden egyes ember egy sajátos személyiséget, és egyéni sorsot hozott magával. A családi, és bármiféle közösségnek ez a legnagyobb drámája. A bomlásnak is. Már a biblikus időkben is ez volt. Józsefet eladták a testvérei, és valamennyi nagy személyiségnek, Jákobnak, Dávidnak hatalmas konfliktusai voltak. A Bhagavad Gitá lényegében nem más, mint egy népes család drámája, ahogy ez ma is gyakori. Ardzsunát, a Gitá hősét Krisna tanítja meg erre. De az egyéni megszólítás, és a másik ember sajátos, egyéni sorsának a felismerése nélkül nincs semmiféle tanítás és nevelés.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.