Bor, túra, kultúra – Kirándulj Badacsonyba!

Badacsony kirándulás gyerekkel Programajanló magazin program kirándulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legtöbb ember imád nyáron utazgatni, mégis sokan inkább a külföldi nyaralást választják ahelyett, hogy egy kicsit itthon is körülnéznének. Persze remek dolog más országokat, kultúrákat felfedezni, de azért érdemes Magyarországon is barangolni, hiszen számos csodálatos úti cél vár itt ránk. Például Badacsony a maga jellegzetes hegyével, a borturizmusával és kirándulási lehetőségeivel.

Badacsony a Balaton menti hegyek közül a legismertebb és a legjellegzetesebb, ahonnan csodás kilátás nyílik a vidékre. Érdemes ide ellátogatniuk a kirándulás szerelmeseinek, de azoknak is, akik inkább a finom borokat kóstolnák meg. Sőt, a kettőt akár ötvözni is lehet, ha mértékkel fogyasztunk a hegy levéből. Aki pedig egyszer járt Badacsonyban, az biztosan visszatér még, hiszen ennek a helynek varázsa van!

Badacsony legendái

Ehhez a varázshoz lehet, hogy Badacsony legendái is hozzájárultak. Az egyik ezek közül a szürkebarát története, amely szerint francia szerzetesek érkeztek a vidékre, akik magukkal hoztak néhány szőlővesszőt, amelyeket el is ültettek a hegyoldalban. A szőlő azonban sok törődést igényelt, így a szerzetesek rengeteg időt töltöttek a gondozásával, a nagy igyekezetben pedig a reverendájuk igencsak bepiszkolódott, a helyiek pedig a megszürkült ruhás papokat elkezdték szürkebarátnak nevezni. Állítólag, innen kapta a nevét az általuk betelepített szőlőfajta és később a bor is.

Badacsony Forrás: Shutterstock

A másik pedig a Rózsakő legendája. Eszerint, ha arra a bizonyos kőre egy férfi és egy nő kézenfogva leülnek – háttal a Balatonnak! –, akkor még abban az évben egymáséi lesznek. Mások szerint elég, ha csak a lány ül a kőre és a szerelmesére gondol: már úgy is garantált, hogy a fiú belé habarodjon.

Látnivalók Badacsonyban

A Rózsakő mellett azonban számos dolog miatt érdemes még Badacsonyba ellátogatni. Kezdjük rögtön a legkézenfekvőbbel, a bortúrával. Ahogy a kikötőből a hegy felé haladunk, számos hangulatos teraszba és borkimérőbe fogunk botlani, ahol egy-egy pohárka bor – ezzel azért csak óvatosan! -vagy fröccs igazán jól tud esni.

Miközben a gyöngyöző italt fogyasztjuk gyönyörködhetünk a tájban, élvezhetjük a napsütést, majd indulhatunk tovább, egyre feljebb.

Forrás: Shutterstock

Az ital mellett sok helyen lehet kapni különféle ételeket is. A kisebb vendéglátóegységekben inkább zsíros kenyeret kínálnak lila hagymával, de az egyre szaporodó éttermekben már hamburger vagy ennél is komolyabb ételek várják a kirándulókat, így, aki inkább a gasztroélményért érkezne Badacsonyba, az sem fog csalódni.

Amikor már elég magasan vagyunk és elfogy a lábunk alól a kacskaringós út, bevethetjük magunkat az erdőbe is. Itt az árnyas fák között kaptathatunk fel egészen a badacsonyi hegy legmagasabb pontjáig, a Kisfaludy-kilátóig, amelynek a tetejéről lélegzetelállító a panoráma. Egyébként itt található a Tűzgyűrű tanösvény is, amely 10 stációból áll, és amely segít megismerkedni a Balatonnal, Badacsonnyal, sőt a vulkánok világával is. De a badacsonyi hegy északi oldalán található a „kőkapu" avagy a vaskapu is, amely két hatalmas sziklaoszlop.

A Szegedy Róza-ház udvara Forrás: MTI/Jászai Csaba

Akit a bor és a túrázás nem vonz annyira, az se keseredjen el, mert kultúra is akad itt. Például meg lehet látogatni a Szegedy Róza-házat, amelyben régi bútorok és irodalmi kiállítás kapott helyet. De itt található az Egry József Emlékmúzeum is – ez viszont nem mindig látogatható!

A templomok kedvelői sem fognak unatkozni, hiszen a környéken számos templom és kápolna akad: a Szent Imre Római Katolikus templom, a Szent István király-kápolna, a Szent Anna-kápolna, a Szent Donát-kápolna és a Szent Antal-kápolna.

Szent Anna-kápolna Forrás: MTI/Jászai Csaba

Tapasztalatunk szerint Badacsony remek úti cél mind egy egynapos kiránduláshoz, mind pedig hosszabb tartózkodáshoz, ráadásul baráti társasággal és családdal - gyerekekkel is! - egyaránt fantasztikus kikapcsolódásban lehet itt részünk. Mi csak ajánlani tudjuk!

Ha tetszett a cikk, nézd meg ezt is: Kirándulási ötletek a hétvégére vagy A legjobb programok a Balcsin - gyerekkel is! írásunkat

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.