Hatalmas szakmai áldozatot hozott Lékai-Kiss Ramónáért a férje

Forrás: Lékai-Kiss Ramóna/Instagram -
Lékai Máté Lékai-Kiss Ramóna kézilabda karrier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár Lékai Máté sikeres kézilabdázó, a legfontosabb mindig a családja marad számára. Ezért hozott a közelmúltban egy szakmai döntést, mely ugyan anyagilag megrövidítette, ám bizonyította családfőként való helytállását.

A Veszprém együttesét kevés játéklehetőség miatt elhagyó Lékai semmiképpen sem szeretett volna külföldre igazolni, pedig Lengyelországból és állítólag Portugáliából is kapott ajánlatokat. Ezek helyett azonban a Ferencváros által felvázolt lehetőségek mellett döntött, mert nem akart hosszú hónapokra távol maradni feleségétől és gyermekétől.

Lékai Máté és Lékai-Kiss Ramóna Forrás: Lékai-Kiss Ramóna/Instagram

A Veszprém Európa egyik legerősebb klubja, míg a Fradi az utóbbi években lett alapcsapat az NB I-ben, ezért náluk a fizetések is jóval szolidabbak. Pontos összeget nem tudunk, de Lékai biztosan több millió forinttal fog kevesebbet keresni havonta a fővárosban. A lényeg azonban, hogy játszik, és számára ez most a legfontosabb, ugyanis a válogatottban is vannak még komoly tervei – írja a Bors.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.