Hosszú baktatás, csodás kilátás: végigjártuk a Velem-Írottkő-Kőszeg Kéktúra szakaszt

Velem kéktúra Írott-kő magazin túra Kőszeg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Alpokalja Magyarország egyik legszebb vidéke.  Az ott fekvő hegyek kirándulóhelyeit a környéken élők sem tudják megunni, a távolabbról érkezők pedig időről időre visszajárnak. A Kőszegi-hegység kristálytiszta hegyi levegője, az ott fekvő kis települések háborítatlan nyugalma és rendezettsége igazi turistamágnes. Szombathelyi születésűként én már többször bejártam a környék településeit, így ezúttal ottlétemkor inkább a Kéktúra Velem-Írottkő-Kőszeg, körülbelül 20-22 kilométeres szakaszát jártam végig. 

Amikor terveztem a túrát, első ránézésre a Velem-Írott-kő-Kőszeg táv túl nagy falatnak tűnt, így aztán úgy indultunk neki, hogy Szent Vid-kápolna- Hörmann forrás-Írott-kő és onnan vissza Velembe lesz az útvonal. Gyerekkoromban sokszor mentünk családdal, barátokkal a Szent Vidre: emlékeimben ez valami hatalmas kihívásként élt. Most azonban - hogy a nyár eleje óta folyamatosan kirándulunk - az ismerősök előre mondták, hogy ez a hegy és táv erős túlzással is a komfortzónánkon belül lesz majd. Úgy voltam vele: meglátjuk....

Velem

Velembe Szombathelyről busszal mentünk. Már a faluból jól látszik a kis fehér kápolna, ami az első úti célunk volt. A faluban legutóbb húsvétkor jártunk, így ott nem sokat nézelődtünk, a buszfordulótól rögtön az erdő felé vettük az irányt. A település egyébként különösebb túratervek nélkül is megér egy sétát, időnként az Alkotóház udvarán rendezvényeket is tartanak, ilyen például az őszi Gesztenyeünnep.

A Szent Vid kápolna már Velem főutcájából jól kivehető Forrás: Life.hu

Velemet tartotta otthonának Törőcsik Mari is

Aki egyszer jár Velemben, egészen biztosan beleszeret. Így történt ez tavaly elhunyt legendás színésznővel Törőcsik Marival is, aki 1973-ban kirándult az Alpokalja kis településén, amely annyira lenyűgözte, hogy házat is vett ott. A színésznő sokszor beszélt arról, hogy ha csak teheti, elhagyja Budapestet, és a velemi házában pihen, töltődik fel. A színésznő halála óta a ház kapuja előtt az arra járók és helyiek virágokat helyeznek el. Az épület sorsa egyelőre nem dőlt el, egy időben lehetett arról olvasni, hogy Törőcsik Mari lánya, Teréz és a község között már folytak egyeztetések arról, hogy Velem megvásárolná a Kossuth-díjas színművésznő egykori házát és múzeummá alakítaná. Járai Máté, a színésznő unokája szerint azonban az emlékházból valószínűleg nem lesz semmi, mert Törőcsik Mari állítólag nem szerette volna ezt.

Szent Vid-kápolna

Az 568 méteren fekvő kápolna a Szent Vid-hegy legmagasabb pontja. A buszforduló után a kék kereszt és piros sáv jelzéseket követve érünk oda. A kék kereszt azt jelzi, hogy fent az Országos Kék Túra (kék sáv) vonalába csatlakozunk majd be. Azt nem állíthatom, hogy nem izzadtunk le, amire felértünk, de összességében nem volt nagy kihívás az első hegymenet. Annyira gyorsan felértünk, hogy bennem meg is fogalmazódott, hogy simán belefér az is, hogy Kőszegen fejezzük be a túrát.

A Római Birodalom idejében a Szent Vidről védték azt a vízvezeték-rendszert, amely az egykori Savariát, a mai Szombathelyt látta el a Kőszegi-hegység vizével.

A Szent Vid-hegy csúcsára az utolsó lépéseket egy lépcsősoron tettük meg, a kápolna előtt pedig pihenőhely is található.

A Szent Vid-kápolnához való felmászás önálló túraként is megállja a helyét - a feljutás senkinek nem okozhat különösebb nehézségeket, a gyerekeknek is jó program Forrás: Life.hu

Nem sokat időztünk itt, hamar az Írott-kő felé vettük az irányt.

Az Országos Kéktúra emlékműve

A Szent Vid-kápolnától továbbra is a kék kereszt jelzést követve, az Országos Kéktúra emlékművet találjuk. Ez jelezte az Országos Kéktúra hivatalos kezdőpontját 1977-től 1989-ig, csak a rendszerváltás után került az Országos Kéktúra kezdőpontja az országhatáron álló Írott-kő kilátóhoz.

Az Országos Kék Túra emlékműve mellé mi is építettünk egy-egy kőtornyocskát Forrás: Life.hu

Írott-kő

Az emlékműtől a 884 méteren álló Írott-kő felé vettük az irányt. A tulajdonképpen osztrák-magyar határon futó turistaút jól járható, a kilátás pedig fenséges. Egy kereszteződésbe érve táblák jelzik a Hörmann forráshoz és az Írott-kő kilátóhoz vezető utat. Kis hezitálás után - és teljesen érthetetlen módon - elsőre egy harmadik, kék háromszöggel jelzett ösvényt választottunk, ami, mint később kiderült, a Kendig hegyre vitt, ami 726 méteres magasságával és rádiótornyával a Kőszegi-hegység főgerincének meghatározó csúcsa. Egy meteorológiai mérőállomás is működik itt, amelynek a nyugat felől érkező időjárási frontok megfigyelésében is fontos szerepe van, de ezt csak utólag tudtuk meg.

A Kendig-kitérőnk jó néhány kilométert hozzátett az amúgy is 20 kilométeresre tervezett túránkhoz, de megérte. Innen azonban vissza kellett fordulni, hogy tényleg az Írott-kő és a Hörmann forrás felé tartsunk. Egy túrázó pár itt azt javasolta, előbb az Írott-kőn essünk túl, mert az nagyon nehéz terep, és figyeljük a jobb oldalon elhelyezett tanösvény táblákat. A 17.-nél már a csúcs következik.

Az Írott-kő felé vezető úton csodás a kilátás Forrás: Life.hu

A kereszteződésből az Írott-kőre körülbelül egy óra alatt értünk fel. Egyébként nem ilyen hosszú az út, ha nem állsz le fotózgatni, nézelődni. Van kaptató bőven, de közepes állóképességgel sem okozhat gondot, ha pedig már háromnál többet túráztál, tulajdonképpen el sem fáradsz.

Az Írott-kő Dunántúl és Burgenland legmagasabb pontja, a csúcsán először1891-ben állították fel itt az első fából ácsolt kilátótornyot, a most is látható kőtorony 1913-ban épült. A kilátó egyszerre két ország területén fekszik, osztrák és magyar turisták népszerű kirándulópontja. A tetejéről Ausztria hegyei és a Kőszegi-hegység is látszik, tiszta időben azonban még tovább is elláthatunk. Lehetőség van arra is, hogy Ausztriában folytassuk innen az utunkat, de azt majd legközelebb...

Az Írott-kő mostani kilátóját 1913-ban építették. Forrás: Life.hu

Hörmann-forrás

A jelzések szerint az Írott-kőtől több felé is mehetünk. A tervünket, hogy innen visszamegyünk Velembe, már elvetettük: mivel rengeteg időnk volt még sötétedésig, így visszaindultunk a már megtett úton lefelé a Hörmann-forráshoz, amelynek iható a vize: mi nem kóstoltuk. Az Írott-kő-Hörmann forrás távolságra a táblák 40 percet jeleznek, de fél óra alatt simán le lehet érni.

Stájerházak

A Hörmann forrást elhagyva a következő állomásunk a Stájerházak volt, amelyekhez egy aszfaltút vezetett.

Forrás: Life.hu

Az egyik épületben erdészeti múzeum található, mi nem mentünk be - lehet, hogy nyitva sem volt -, mert ekkorra már tudatosult bennünk, hogy már nincs is annyira korán és még jó pár kilométer vár ránk.

Vörös-kereszt

Az Országos Kéktúra vonala innen az úgynevezett Vörös-kereszthez, hat érdészeti út találkozásához navigál bennünket. A vörösre festett fakereszt hat hatalmas tölgy által létrehozott kis kör közepén található, itt áll egy kis faház is, mellette az Írott-kő Naturpark egyik eligazító táblája is látható.

A Vörös-kereszt még elég messze volt a végső célunktól. Forrás: Life.hu

Óház-kilátó

A Vörös-kereszttől - az Irány-hegy lapos tetején keresztül - 20-30 percre volt a következő állomásunk, az Óház-tetőn álló kilátó. Ide mindenkppen érdemes felmenni, mindenfelé csodás kilátás nyílik. Alattunk terült el Kőszeg, túránk végpontja, de a kisváros még csak látszólag volt közel.

Az Óház-kilátó kihagyhatatlan, ha ezt a túrát teljesíted Forrás: Life.hu

Itt egy kicsit elgondolkoztunk, hogy útba ejtsük-e még a Hét-forrást. Egyrészt már elég későre járt, másrészt én már többször is jártam ott, de úgy döntöttünk, belefér.

Hétforrás

Itt egy kicsit elbizonytalanodtunk, mert a túraleírások és az Óház-kilátónál útbaigazító család szerint nagyon meredek út vezet le a völgybe, ahol a forrás található. Nos, semmi extra meredekkel nem találkoztunk, így nagy nehezen megtaláltuk a Hétforrást is. Ennek külön parkolója van, így népszerű turistacélpont: ottjártunkkor is sokan voltak.

A Hétforrás nem hét, hanem egy forrás, amelyet úgy építettek meg, hogy hét - a honfoglaló vezérekről elnevezett - kifolyón csorog ki egyszerre a víz, ami iható.

A forrás vize egyébként az osztrák Güns Bach-ba ömlik - amelynek Magyarországon Gyöngyös patak a neve - (itt még mindig csak egy karnyújtásnyira vagyunk a határtól).

Hétforrás Forrás: Life.hu

Kőszeg

A Hétforrást magunk mögött hagyva már csak annyi volt a dolgunk, hogy elgyalogoljunk Kőszegre. A városba vezető út - a Kéktúra utolsó két Kőszeg előtti állomása - a Trianoni kereszt és a Kálvária hegy. Mi ezeket már kihagytuk, és néhány kilométeres gyaloglás után egy piros négyzet (tehát lakott terület) jelölésű ösvényen egyenesen Kőszeg felé vettük az irányt. A szőlőhegyen jutottunk ki az erdőből, ahonnan már nem volt messze a tulajdonképpen a belvárosban álló Jurisics vár és a vasútállomás sem.

Jurisics-vár Forrás: www.koszeg.hu

Csak Kőszegre is érdemes egy napot szánni

Kőszeg a nyugati határszél egyik legszebb kisvárosa, tökéletes nyári úti cél azoknak, akik a nyüzsgés elől menekülnek. A történelmi hangulatú belváros egészen biztosan téged is rabul ejt, Kőszeg tényleg olyan, mintha meseházikók sorát tették volna egymás mellé. Az icipici Jurisics teret és a várat gyorsan bejárod, de biztosan nem mész el onnan anélkül, hogy ne ülnél le a vendégcsalogatóbbnál vendégcsalogatóbb éttermek vagy cukrászdák egyikében. Kőszegen található az egykori Hunyadi Mátyás reáliskola, melynek Ottlik Géza - az Iskola a határon írója - is a növendéke volt, ma gyógypedagógiai intézményként működik. Az intézmény gyönyörű angolparkját Piers Vilmos, az intézet tanára telepítette, érdemes sétálni egyet benne.

A túra távja a leírások alapján egyébként csupán 20 km, 755 méter szintemelkedéssel. Nekünk valahogy - például a Kendig kitérő miatt - 28 kilométeresre sikerült; igaz, hogy az órámat csak a kőszegi vasútállomáson kapcsoltam ki.

Ha össze kellene foglalnom, ezt az útvonalat azoknak ajánlom, akik jól bírják a hosszú gyaloglást, de ezenkívül semmi különös kihívással nem szeretnének megküzdeni. Az út az egyszerűsége mellett sem unalmas, ugyanis a legtöbb szakaszon pompás kilátásban gyönyörködhetünk. Technikás utakra nem kell számítani, így tényleg a látványé lehet a főszerep.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.