Kitálalt a fiatal magyar énekesnő: megnevezte azokat az ismert férfiakat, akik bepróbálkoztak nála

Forrás: TV2 -
Árpa Attila Szőcs Reni Alekosz Varga Viktor udvarlás próbálkozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szőcs Renit, a 2016-os Star Academy győztesét hírbe hozták már Csutival, és Alekosz is félreérthetetlen üzeneteket küldözgetett neki. A sor azonban itt nem ér véget: az énekesnő most arról számolt be, hogy több ismert magyar féri is ajánlatot tett már neki, annak ellenére, hogy boldog házasságban él. Meg is nevezte őket.

Reni a Talk44 vendége volt, ahol Ábrahám Róbert többek között az Alekosz-ügyről is kérdezte. Ennek kapcsán Reni elárulta, hogy több magyar sztár is bepróbálkozott nála.

"Aki legelőször eszembe jut, az Árpa Attila volt, akin meglepődtem., mert tudod milyen az, amikor az ember nézi a tévében, aztán egyszer csak bejelöl téged, én elfogadtam, és utána meg jött a "kopogtatás". Ő egy macho. de nem volt semmi, elhalt. Én vágtam el" - mesélte Reni, majd hozzátette, hogy Varga Viktor is félreérthető megjegyzéseket tett neki üzenetben, sőt, férje barátja és sporttársa, az olimpiai második helyezett Ungvári Miklós is rendesen fűzögette. És a sornak itt még nincs vége.

Szőcs Reninél több ismert magyar férfi is bepróbálkozott Forrás: TV2


„Eszembe jutott, hogy még van egy ember, aki gyermekkori crushom volt, nagy szerelem volt ő, gyerekkoromban én éltem-haltam a zenéjéért, a személyéért, és minden értelemben. Egy előadóról beszélünk, egy énekesről beszélünk, rap és R'n'B műfajában is tevékenykedik mai napig, nem szeretném megmondani, hogy ki ő. Egy bizonyos eseményen elkérte a telefonszámomat. Hívott, sms-t is írt, de nem lett belőle semmi. Párkapcsolatban élt akkor is és most is, azért nem lett belőle semmi"
- mondta Reni.

A leghíresebb férfi pedig egy olyan előadó volt, akivel dolgozott már együtt és egy tehetségkutató zsűrijében ült.

"A leghíresebb az egy olyan személy, akivel dolgoztam már együtt és nem szeretném részletezni. Egy műsorban szerepeltünk, a zsűri tagjai között ült. Idősebb, mint én. Neve a Sztárban Sztárhoz és a Star Academyhez is kötődik" - mondta Reni, mire a műsorvezető, Ábrahám Róbert ennyit mondott: "Jó, a kérésednek eleget téve nem fogom megnevezni, tehát nem mondom ki, hogy Majka." Ezután mindketten elnevették magukat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.