Az örökösnő álarca mögött Anna Sorokin szabadlábra helyezés börtön Netflix örökösnő fellebezés Anna Szorokin eltiltás közösségi média
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Anna "Delvey" Sorokin, a hírhedt szélhámos német örökösnőnek adta ki magát, így csalt ki kb. 67 millió dollárt a New York-i elitből. A Netflix sorozatot is készített a történetéről. 

A szélhmosnőt évekig Anna Delveyként ismerték, egy gazdag német örökösnőként, aki szereti a drága borokat, a magánrepülőket és a márkás ruhákat.

A közösségi média szenzációjává vált. Még a bírósági tárgyalása alatt is egy Instagram-fiók dokumentálta a dizájner és a high street ruhinak keverékét, és az llandóan viselt, a jellegzetes vastag keretes szemüvegét.

Anna Sorokin hosszú időn keresztül adta ki magát gazdag örökösnőnek Forrás: Instagram/AnnaDelveyCourtLooks

Az ügyészek szerint Sorokin pénzt csalt ki másoktól, miközben úgy tett, mintha 60 millió eurós vagyon örököse lenne. 2016-ban és 2017-ben többszörös csalás útján került a társadalom felső rétegeibe, és olyan életet élt, melyet saját erőből soha nem engedhetett volna meg magának.

2017-ben tartóztatták le, 2019-ben 8 vádpontban találták bűnösnek és, négy év börtönbüntetésre ítélték. 2021 februárjában szabadult, de gyorsan visszakerült a börtönbe, miután a bevéndorlási hivatal őrizetbe vette.

A 31 éves Sorokint szerdán 10 ezer dolláros óvadék ellenében házi őrizetbe helyezték, azzal a kikötéssel, hogy tartózkodnia kell a közösségi médiától. Az eltiltás örökre szól.

„Rendkívül örvendetesnek tartjuk a bíróság mai döntését Anna Sorokin szabadon bocsátásáról" – mondta Duncan Levin ügyvéd, hozzátéve, hogy védence nagyon örül, mert így végre jogtalan elítélése miatti fellebbezésére koncentrálhat - írja a Sky News.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.