Ezeket érdemes tudnunk, ha tudatos vásárlók akarunk lenni

Forrás: Shutterstock -
fogyasztóvédelem jótállás akció árfeltüntetés magazin vásárlói tájékoztató garancia tudatos vásárló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Manapság nagy divat tudatosnak lenni, és ez nagyon helyes is. Tudatosnak a munkában és a magánéletben, tudatosnak a párkapcsolatban, a lélek dolgaiban és persze a vásárlás terén. De ki a tudatos vásárló és mire kell figyelnünk, ha mi is azzá szeretnénk válni?

Mi is az a tudatos vásárlás

Nézzük is meg először, hogy pontosan mit is jelent a tudatos fogyasztói magatartás, avagy a tudatos vásárlás. Mivel ezt a kérdést több oldalról is meg lehet vizsgálni, fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy mi most kifejezetten a fogyasztóvédelmi oldalról szeretnénk megközelíteni a dolgot, tehát az alábbiakban erről esik majd szó - a tudatos vásárlás más aspektusairól írtunk már korábban.

A tudatos vásárló az, aki nem hagyja, hogy megtévesszék Forrás: Shutterstock

Tehát, jelen esetben

a tudatos vásárló az, aki nem hagyja, hogy megtévesszék, megkárosítsák, tájékozódik az árakról, a különféle termékekről, valamint tisztában van a fogyasztók jogaival, illetve a kereskedők bizonyos kötelezettségeivel is.

Nézzünk is néhány példát.

Akciók

Érdemes tudnunk például az akciókról, hogy az Európai Unió területén, tehát Magyarországon is 2022. május 28-tól egységes szabályok vonatkoznak az árcsökkentésre. Korábban előfordult, hogy a kereskedők az akciók előtt megemelték egy termék árát, majd a megemelt árat akciózták le. Ennek következtében sok esetben az új, akciós ár is magasabb összegre jött ki, mint amennyit korábban, akció nélkül kértek a termékért. Az új rendelkezés szerint azonban akció esetén

Nem csupán az akciós árat kell feltüntetniük a kereskedőknek, hanem az eredetit is Forrás: Shutterstock

nem csupán az akciós árat kell feltüntetniük a kereskedőknek, hanem az eredeti – 30 napnál nem régebbi – árat is.

Árfeltüntetés

Szintén jó tudnunk, hogy az üzletekben mindennek annyi az ára, amennyi rá van írva. Ez evidensnek tűnik, pedig nem az. Velem ugyanis már előfordult, hogy a kasszánál közölte velem az eladó, hogy a terméken feltüntetett ár nem jó, nagyjából 20%-kal drágább már, csak még nem címkézték át. Én meg kértem az üzletvezetőt. Ilyenkor ugyanis a vásárlónak jogában áll annyiért elvinni a terméket, amennyi fel van rajta tüntetve.

Jótállás

2021-től a jótállással kapcsolatos tudnivalók is megváltoztak. A jótállási idő sávossá vált, tehát minél drágábban vásárolunk meg valamit, annál hosszabb a jótállási idő. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a termék ára:
- 10 000 Ft – 100 000 Ft közé esik, 1 év jótállás vonatkozik rá
- 100 001 Ft – 250 000 Ft közé esik, 2 év jótállás vonatkozik rá
- 250 000 Ft-ot meghaladja, 3 év jótállás vonatkozik rá.

Ugyanakkor, ha a termék meghibásodik és nem javítható, a vállalkozásnak 8 napon belül cserélnie kell a terméket, illetve, ha ez nem lehetséges, akkor 8 napon belül visszatéríteni az árát (kivéve egyes termékeket, pl. elektromos kerékpár és roller, quad stb.) Ha a termék javítható, de a javítás időtartama meghaladja a 15 napot, akkor tájékoztatni kell a vevőt erről, illetve ha a javítás meghaladja a 30 napot, úgy cserélni kell a terméket, vagy 8 napon belül visszatéríteni az árát.

Ez persze csak jéghegy csúcsa, ám minden hosszú út néhány lépéssel kezdődik, nincs ez másképp a tudatos vásárlói szokások kialakításával sem.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.