VV Pirosnak ételre és albérletre kellett a pénz, ezért hozta létre OnlyFans-oldalát

VV Piros szingli Only Fans Való Világ kapcsolat
VV Piros anyagi nehézségekkel küzdött, miután kijött a ValóVilág villájából, ezt szerette volna megoldani azzal, hogy regisztrált az erotikus tartalmairól híres OnlyFansre, és bejöttek a számításai.

Piros elmondta, hogy azért költözött haza Debrecenbe, hogy lelkileg és fizikailag is összeszedje magát, és rájöjjön, mivel szeretne foglalkozni a jövőben. OnlyFans-oldalát megélhetési okokból hozta létre, mely eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

"Abban a pillanatban elég szűkösen álltam, de azóta is pörög, bejöttek a számításaim. Nem szeretnék vele nagy karriert elérni, nem is azt tervezem, hogy ebből éljek meg örökké" - mondta el at RTL-nek.

A Való Világ egykori játékosa nem tartja a kapcsolatot a villalakók nagy részével - néhányukat leszámítva, akikkel napi kapcsolatban maradt -, még a közösségi médiában is letiltotta őket.

VV Piros azt is elárulta, hogy jelenleg szingli, bár, amióta ismert lett, sok férfi ír neki, erotikus fotók kérésével nem bombázzák. Aki ezt megtenné, azt azonnal le is tiltaná a valóságshow-szereplő, akinek régi álma egy saját ruhamárka.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.