Fuldoklom a házasságban - egy pasiról pasiszemmel

Szia Marco!

Én csak a gyerekek miatt vagyok a családommal. (Szex már régóta nincs köztünk.) A feleségem nem a barátom, nem utálom, nem haragszom rá, de nem is kötődöm hozzá, nem tudok vele mit kezdeni. A gyerekeim iránt felelősséget érzek, de nem élvezem a velük töltött időt. Úgy érzem, csak a munka van velük, és nem találok bennük túl sok örömöt. Sajnos ez nem egy hullámvölgy vagy kiborulás, hanem tartós "állapot" a részemről. Nem így terveztem az életet, egyszerűen csak így alakult, de már megbántam az egész házasságot és a gyerekeket. A gyerekek talán felnőnek apa nélkül is, de mindenképpen sérülnek, és nem szeretném az ő életükben újratermelni a kudarcaimat. Talán még lenne esélyem, hogy találjak egy társat, de így érzelmileg kifacsarva kedvem sincs új életet építeni. Szerelmes is nagyon nehezen leszek. A gyerekeimet nem hagyhatom el, túl kicsik. Nem szeretek otthon lenni. Egyedül sokkal jobb lenne nekem. Nem tudok megoldást erre a helyzetre. Férfi vagyok, ha elhagynám őket, a társadalom szemében nem lennék sorozatgyilkoshoz hasonló, de apa nélkül is nagyon rossz lehet felnőni. (Nézd csak meg a bűnözési és egészségügyi statisztikákat - bár a könnyeket ott nem számlálják.) Elkeseredtem, és már depresszióval küzdök. Ha nem kell velük lennem, jól elvagyok. Nekem olyan az otthon, mint másnak a munkahelye, ahová utál járni, csak ott könnyebb felmondani... Kedves Marco, szándékosan plagizáltam Heléna szavait, de hidd el, mindegyiket a magaménak érzem, és csak minimálisan kellett változtatnom rajta, hogy igaz legyen rám is. Látod, van ilyen pasiban is. Vagy a férfiak csak hiszti nélkül lelépnek, és nem írogatnak női fórumokra? Mi jobb a gyereknek: szülő nélkül vagy rossz szülővel???
Várom válaszod.
Üdv.
Tamás

Kedves Tamás,

Nehéz. A férfinak is. Teljes az emancipáció a lelki kifarolásban. Maradsz vagy lépsz, nem köthető nemhez. Az érzet sem, hogy elég. Hogy tudod, elfogyott a levegő, s már nincs mit szívni a közös térben. Szívás. Mi a teendő? Franc se tudja. A félelem - a kiszámíthatatlan jövőtől, magánytól, kitaszítottságtól - gúzsba köt, ez biztos. A vágy - egy új életre, az egyedüllétre, valaki másra - viszont felszabadít. Lehet vergődni. Aki megteheti, megy, aki nem, marad. Mindegy, miért. Szenvedély és szenvedés ez, bármit döntesz. A gyerek persze megnehezíti. A lelkiismeret, a felelősség, a szeretet sokszor horogra akaszt. Még egy dolog. A szülős kérdésedre mindkét megoldás lehet jó. Választható utak. Magam részéről: van egy édestestvérem, akinek elváltak a szülei, mert belefáradtak egymásba. Azt mondja, rohadt szar volt apa nélkül felnőni, még akkor is, ha nem. Ennyi.

Üdv.
M.

Ha egy témában már hosszú ideje tanácstalan vagy, kérdezd Franco Marcót, aki kendőzetlen véleményével téged is felhomályosít.
Marcótól itt kérdezhetsz!
Marcóról még többet megtudhatsz itt!
Barátkozz Marcóval a Facebookon is!
Légy Marco ismerőse az Iwiwen is!