Mi vár Szita Bence gyilkosaira?

Tarjányi Péter az egyik legismertebb oldalon osztotta meg véleményét olvasóival, ismerőseivel: "Olvasom a rengeteg posztot Szita Bence halála kapcsán... Sokan szeretnék a halálbüntetés visszaállítását... Külföldön feltárt és vizsgált tény, hogy azok az áldozatok, akik brutális támadást szenvedtek el, nem kívánták a támadójuknak azt, amit megtapasztaltak. Egyszerűen azért, mert nem akarták, hogy támadójuk ugyanazt átélje, mint ők... Emberek akartak maradni, nem SZÖRNYETEGGÉ válni... Szerintem Bence sem kívánná a halált a gyilkosainak... Mélyen hiszem ezt!!!! A 3 elkövető meg fogja kapni, ami jár, és a gyerekgyilkosoknak, HIGGYÉTEK EL, a börtön a legnagyobb büntetés. Tudom, hogy várják őket, és nem tárt karokkal..."

Tarjányi Péter a Life.hu megkeresésére elmondta, hogy megdöbbentő volt szembesülnie azzal, mennyire indulatos, "pofonpárti" még mindig a magyar társadalom. Az indulatok egyrészről érthetőek, hiszen egy ártatlan, 11 éves kisfiú haláláról van szó, másrészről azonban nagyon fontos, hogy az elkövetők megítélése és majdani büntetése ne az érzelmekről, hanem a tényekről és a törvényes igazságszolgáltatásról szóljon: "Három hete voltam csak rendőr, amikor szembesülnöm kellett egy négyéves kislány halálával. Egy ittas férfi gázolta el. Nagyon fiatal voltam még én magam is, de már volt egy 1 éves kisfiam, és bennem is iszonyú düh ébredt, igazságtalannak éreztem a kicsi halálát, és minden gondolatom ösztönös volt. Azóta is rengeteg értelmetlen halállal, gyermekhalállal találkoztam, így én értem az indulatokat. Ugyanakkor akad egy nagyon fontos érv a 'szemet szemért' elv ellen: az áldozatok, azok az áldozatok, akik az ellenük elkövetett agresszió után életben maradtak és beszélni tudnak a borzalmakról, az esetek jelentős részében nem kívánják azt, hogy az elkövetők ugyanazokat a borzalmakat éljék át, amelyeket nekik meg kellett tapasztalniuk.

Amerikában kutatások is folynak ezzel kapcsolatban, sok esetben az áldozatok találkoznak is támadóikkal. A találkozás olykor 'büntetés' is az elkövetők felé, mert szinte lehetetlen feladat és elvárás a szemébe nézni az áldozatnak. A programban részt vevő áldozatok viszont hihetetlen empátiával közelednek a másik felé, ők, akik megtapasztalták, mit jelent áldozattá válni, akik halálos félelmet éltek át, akik rövidebb-hosszabb ideig hitték azt, hogy életük ott véget ér, azok nem akarnak szenvedést mérni senkire, arra se, aki nekik szenvedést okozott. A gyilkos vágy, vagyis az indulat és tehetetlenség szülte vágy azokban kel életre, akiknek nem kellett elszenvedniük támadást senkitől, akik nem váltak áldozattá soha."

Tarjányi Péter szerint sokan úgy vélik, a börtönbüntetés - ebben az esetben a várhatóan életfogytig tartó fegyházbüntetés - könnyű menet, a közvélekedés nagyon sok tévhitet tart igaznak a rácsok mögötti élettel kapcsolatban: "Az igazság az, hogy ezek légből kapott híresztelések, a börtöncella nem szállodai szoba, és a benn töltött idő nem vakáció. Ráadásul a börtönökben működik egyféle hierarchia és a gyerekgyilkosok nem sok jóra számíthatnak a falakon belül. Nem szeretik a börtönökben a gyerekgyilkosokat és az őröknek ezzel sok 'dolguk' akad. A büntetés-végrehajtásban dolgozók természetesen mindent megtesznek azért, hogy az elítéltek ne tudjanak egymásban (vagy magukban) kárt tenni, de azért előfordulhat, hogy egy-egy szituációban nem tudnak azonnal lépni. Ám a legnagyobb büntetés az elkövetők számára még csak nem is rabtársaik feltételezhető 'merényletei' vagy a mostoha körülmények lesznek, hanem az, hogy nagy valószínűséggel életük végéig rács mögött maradnak úgy, hogy a világ hónapokon belül elfelejti őket, míg a kisfiút, Szita Bencét talán soha."