Elárulta a virológus: így lehet megkülönböztetni a koronavírust és az influenzát

Forrás: Thinkstock -
vakcina tünetek oltás MTI koronavírus influenza
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) virológusa szerint, ha megfertőződünk is az influenzavírussal vagy a koronavírussal, az oltások nagyban csökkentik a súlyosabb tüneteket.

Kis Zoltán virológus az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában elmondta, az NNK referencialaborjában is találtak már olyan mintát, amelyben a koronavírus mellett más légúti kórokozó - mint az óriássejtes vírus vagy az adenovírus - is kimutatható volt.

Az NNK szakemberét azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Izraelben egy állapotos nőben egyszerre mutatták ki a koronavírus és az influenza vírusát, az új tünetegyüttest pedig fluronának nevezték el.

Kis Zoltán kifejtette: egy amerikai tanulmány félmillió koronavírusos beteget vizsgált és megállapította, hogy három százalékuknak a mintájában a koronavírus mellett megtalálható volt az influenzavírus is.

Felhívta a figyelmet: ez nem azt jelenti, hogy az influenzavírus és a koronavírus "összeállt", és kicserélték a genetikai anyagukat, hanem azt, hogy egy időben, de külön jelennek meg a szervezetben.

Arra a kérdésre, hogy ez okozhat-e súlyos megbetegedést, azt válaszolta, mindkettő tud önmagában súlyos megbetegedést okozni, de főleg az oltatlanoknál. Az amerikai tanulmányra hivatkozva azt mondta: azok között, akik bekerültek a kórházba és kettős fertőzésük volt, nagyobb eséllyel fordultak elő légzési problémák, mint akit az influenza vagy a koronavírus ellen beoltottak. Megjegyezte: mindkét vírus a tüdőt támadja meg.

Arra, hogy ha a két vírus hasonló tüneteket okoz, akkor hogyan lehet megkülönböztetni őket, azt válaszolta, ez sok esetben nem lehetséges; ezért fontos, hogy akinél felmerül a gyanú, az teszteltesse magát. Mint mondta, akinek súlyosabb influenzafertőzése van, arra jellemzőbb a nagyon súlyos levertség, a magas láz, ami a koronavírusra annyira nem jellemző. A legtöbb eset azonban nem ilyen, azoknál marad a mikrobiológiai teszt - fogalmazott.

A szakértőt kérdezték arról is, miért veszélyes, ha nem ismerik fel az egyik fertőzést. Erre Kis Zoltán azt mondta, az veszélyes, ha az influenzát felismerik, de a koronavírust nem, mert akkor a beteg nem kerül karanténba és továbbadhatja azt. Megjegyezte: az NNK laboratóriumában az influenzagyanú miatt bekerülő mintákat automatikusan megnézik koronavírusra is.

A virológus kiemelte az oltás fontosságát: ha megfertőződünk is az influenzavírussal vagy a koronavírussal, az oltások nagyban csökkentik a súlyosabb tüneteket.

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.