Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huRubint Réka 2022 októbere óta küzd egy ritka lágyrész-szarkómával, úgynevezett pekómával. A daganat a légcsöve mögött, a nyirokrendszerben alakult ki, és a nyelőcsövét, a főverőerét, valamint a hangszálait is veszélyeztette. Az elmúlt négy évben 33 sugárkezelést és több kemoterápiás ciklust kapott, amelyek komoly mellékhatásokkal jártak. Nemrég azonban Németországban újabb kezeléseken vett részt, és a legfrissebb vizsgálatok után arról számolt be, hogy több daganatos elváltozás eltűnt.

Forrás: Tumbász Hédi
„Az alapdaganatom, amihez senki nem tudott hozzáférni, mert azt mondták, hogy megközelíthetetlen, tehát még műtéti úton sem eltávolítható, eltűnt. A hasnyálmirigyemnél egy daganat eltűnt, nincs ott. A tüdőmben is számos apró pici góc, ami korábban ott volt, eltűnt” – mondta Réka.
Így működik a TACE-kezelés, amit Rubint Réka Frankfurtban kap
Rubint Réka májában is vannak gócok, ezeket a frankfurti egyetemi klinikán transzarteriális kemoembolizációval, vagyis TACE-kezeléssel vették célba.
Thomas Vogl professzor, a klinika radiológusa a Blikknek elmagyarázta, hogy az eljárás során a lágyékhajlatnál, az artériákon keresztül vezetnek fel egy katétert egészen a daganatot ellátó erekig. Ezen keresztül közvetlenül az érintett területre juttatják a kemoterápiás vagy immunterápiás gyógyszert. Ezután átmenetileg elzárják a daganat vérellátását biztosító ereket. Így a beadott hatóanyag helyben, nagy koncentrációban fejtheti ki a hatását, így a szervezet többi részét jóval kisebb terhelés éri.
Rubint Réka nemcsak ezt a kezelést kapja Németországban. Elmondása szerint a korábban megközelíthetetlen alapdaganat és a tüdőben lévő gócok eltűnésében a Bergben végzett dendritikus sejtterápiának volt meghatározó szerepe. Ennél az eljárásnál a páciens saját immunrendszerét mozgósítják a daganatsejtek ellen. A cél az, hogy a szervezet felismerje a véráramban keringő daganatsejteket is. Erre azért van szükség, mert egy helyileg alkalmazott kezelés önmagában nem elegendő akkor, ha a kóros sejtek a szervezet más részein is jelen vannak.
Rubint Réka november 10-én ismét Frankfurtba utazik, ahol megkapja a második TACE-kezelést.
Ezeket olvastad már?


