Elindult a 20. Budapest Pride - több ezer felvonuló kampányol az elfogadásért

Forrás: Origo -
Budapest Pride fesztivál felvonulás homoszexualitás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Huszadik alkalommal rendezték meg idén a Budapest Pride-ot, amely nemcsak egy felvonulás, hanem egy egyhetes, feminista és antirasszista szemlélettel működő leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű rendezvénysorozat, amely a rendszerszintű és hétköznapi hátrányos megkülönböztetés ellen küzd. 

A Budapest Pride kiemelt eseménye az Andrássy úti felvonulás - július 11-én, szombaton. A gyülekező délután fél négykor kezdődött a Nagymező utca és az Andrássy út kereszteződésében, a menet négy órakor indul, és a Tabánba tart majd.

A megnyitón Kulka Jánossal készült interjúnkat ITT láthatod.

vezérkamion Forrás: Origo

Az MTI tudósítása szerint már 15 órakor több százan várakoztak a helyszínen. A menet útvonalát kordonokkal kerítették el a rendzavarók távol tartása érdekében, nagyfokú rendőri jelenlét tapasztalható. A szervezők korábban közölték: a konfliktusok elkerülése érdekében 170 önkéntes rendezőt készítettek fel, akik kezelik a helyzetet a rendőri intézkedésig. Jogi megfigyelők is jelen lesznek, akik az erőszakos provokációkat videofelvételen dokumentálják, a rendbontók ellen pedig minden esetben megteszik a feljelentést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.