Ikrei születtek a Mei Xiang nevű óriáspandának a washingtoni Nemzeti Állatkertben.

Az állatkert igazgatója, Dennis Kelly már azt is lelkendezve jelentette be szombat este, hogy helyi idő szerint fél 6-kor kölyke született a mesterséges megtermékenyítésen átesett 17 éves nősténynek. Nagy meglepetésre azonban Mei Xiang négy és fél óra elteltével, helyi idő szerint este 10-kor újabb kicsinek adott életet, a végtelenségig fokozva az állatkert munkatársainak örömét - írja az MTI.

Forrás: MTI/EPA

Közleményében az állatkert igazgatója hangoztatta, hogy a kicsik még nagyon „törékeny” életszakaszban vannak, életben maradásuk nem biztos, ám Mei Xiang kiváló anyaként ismert, és az egyelőre mindössze egérnagyságú csupasz pandabébik látszólag egészségesek.

Mei Xiangot április 26-án és április 27-én termékenyítették meg egy kínai panda, Hui Hui fagyasztott spermájával, illetve a washingtoni állatkertben élő Tian Tian friss spermájával, a vemhességet pedig először augusztus 19-én mutatták ki ultrahangos vizsgálattal. 

Egyelőre nem tudni a kicsik nemét, és azt is csak később állapítják meg DNS-vizsgálattal, hogy a két spermadonor közül melyik az apa.

Mei Xiang négy eddigi utóda közül kettő néhány órával, illetve nappal a szülés után elpusztult, két csemetéje - a 2006-ban világra jött Tai Shan és a 2013-ban született Bao Bao - azonban életben maradt, az elsőszülöttet azóta már vissza is adták az anyaországnak, Kínának.