3 étel, ami szerencsét hoz az új évben

Forrás: Thinkstock -
lencse szilveszter Újév sertéshús étel gyümölcs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közeledik az év utolsó napja, amikor többen fogadalmakkal és hagyományos ünnepi fogásokkal várják az éjfélt. Néhány élelmiszerről úgy tartják, hogy nem csak szerencsét, de pénzt is hoznak ilyenkor a házhoz. 

Hüvelyesek

A népi mondás szerint, aki lencsét evett és eszik újév első napján, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája. Ehhez társult még az is, hogy az éjfél elkongatása után néhány szem lencsét tettek zsebre az emberek, hogy ezzel is növeljék a szerencséjüket.

Forrás: Thinkstock

Sertéshús

December 31-én még fogyaszthatunk szárnyast, éjfél után viszont tiltott étel. Ennek oka, hogy a babona szerint elkaparja a szerencsénket. Éjfél után érdemes a disznóhús mellett letenni a voksunkat, mivel a nép hiedelem szerint legkedveltebb háziállatunk befele túr, így lakásunkba is betúrhatja a jó dolgokat. Azonban az elkészítés sem mindegy: a ropogósra sült malac egyértelműen boldog és gazdag esztendőt ígér.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Gyümölcsök

A gránátalma magjai a jólétet szimbolizálják, a füge pedig segíti a termékenységet. Ilyenkor egy szem alma is az egészségre törekvést, és az élvezetek hajszolását vitatott megmutatni, ami nem árthat a jövőben.

Forrás: Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.