Baba Vanga, akit sokan a balkáni Nostradamusként emlegetnek, annak idején a szír háborúkat, a „muszlim támadást”, emellett 1989-ben a 9/11-et is előre látta, sőt a Brexitet is megjövendölte.

A bulgáriai jósnő, Baba Vanga erejében rengetegen hittek, azt állították, hogy a jóslatai 85%-ban beválnak. Most például úgy néz ki, hogy a Brexitet, azaz a britek kilépését is előre megjósolta, mivel annak idején azt mondta, hogy 2016-ra az az Európa, amit ismerünk,

már nem fog létezni.

Forrás: Wikimedia

Sőt! Azt is hozzátette, hogy a kontinens kietlen pusztasággá változik, ami egyelőre még nem történt meg. Az, hogy jóslatai mennyire megbízhatóak persze kérdéses, ám a szakértők is felkapták a fejüket a jövendöléseire, ők ugyanis azt mondják, hogy bár Európa még lakott terület, de mindez

abszolút utalhat a Brexitre.

Baba megbízhatóságával kapcsolatban, ha jó hír, ha nem: a jósnő egykor megjövendölte a szír háborúkat és a „muszlim támadást” is, de ez még nem minden! 1989-ben még a 9/11-et is előre látta:

„Szörnyűség! Az amerikai testvérek elesnek, miután fémmadarak támadják meg őket!”

A jósnő mindemellett azt is állította, hogy Európa iszlám kalifátus lesz 2043-ra, később, 2076-ra pedig visszatérhet a kommunizmus. Fontos megjegyezni, hogy az 1994-es foci-vb-t például teljesen rosszul látta - számolt be a Mirror.