Élete legrosszabb napjain van túl az MTVA műsorvezetője, Bényi Ildikó, aki folyamatosan a lábadozó lánya mellett van. Fanni az egyike volt azoknak, akiket a Balaton Soundon bedrogoztak.

"A lányomat nagyon megviselte, ami történt. Egyelőre a testi és lelki felépülése a legfontosabb. Sem ő, sem én nem szeretnénk a koncerten történtekről beszélni, de azt elhatároztam, hogy felveszem a harcot azokkal, akik ilyen veszélyt jelentenek a fiatalokra" - nyilatkozta Bényi Ildikó, aki időt és energiát nem sajnálva azon van, hogy 

a hatóságok segítségével kiderítse az igazságot.

Bényi IldikóForrás: MTVA

Ildikó már többször egyeztetett az ügyben nyomozó rendőrökkel, és a Story információi szerint már az ügyvédjével is felvette a kapcsolatot, és még ezen a héten megkezdik az érdemi munkát. 

DVBBSFotó: Adrián Zoltán - Origo

Mint arról beszámoltunk, két ájult lányt találtak a Balaton Sound sztárjainak öltözőjében, de sajtóértesülések szerint összesen hat fiatal tartott a DJ-párossal a koncert után. A zenekar a nyilatkozatában azt írta, nincs közük az eszméletlen bulizókhoz. Egyelőre ismeretlen tettes ellen indult eljárás, de a bizonyítékok elemzése után nem kizárt, hogy meggyanúsítják a zenészeket és a segítőiket.