Pár év alatt kislányból bombanő lett Jennifer Lawrence - Fotó

Forrás: AFP -
Oscar-díj színésznő Jennifer Lawrence X-Men Az éhezők viadala
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színésznő ma ünnepli 26. születésnapját. Nem semmi, hogy mennyit változott az utóbbi években!

Éppen 10 évvel ezelőtt, 2006-ban indult Jennifer színésznői karrierje egy egészen aprócska szereppel a Company Town tévéfilmben. Ez után kevésbé ismert filmekben és pár sorozatban tűnt fel, majd megkapta az X-Men-ben Mistique szerepét. A világsikert kétségkívül Az éhezők viadala hozta el neki 2012-ben.

Ezt már sorra követték a kasszasikerek, majd az Oscar-díj a Napos oldal című romantikus filmért, Jennifer pedig seperc alatt bekerült Hollywood A-listás színésznői közé. Ezen kívül azonban mást is tud ez a lány: isteni stílusa van, szupervicces, azt csinál és mond, amit csak akar, őszinte, szexi, és őrülten jópofa. Ő az, aki még az Oscar-díj átadásakor is elesett a szoborhoz vezető lépcsőn, és úgy tudott örülni példaképe gratulációjának, mint senki más. Csak így tovább, boldog szülinapot, Jennifer!

Jennifer Lawrence 2008-ban (balra) és 2016-ban (jobbra) Forrás: AFP

10 dolog, amiért imádjuk Jennifer Lawrence-t

A 25. születésnapján összeszedtük, mi az a 10 dolog, ami miatt odáig vagyunk a színésznőért. Itt elolvashatod, melyek ezek!
Jennifer Lawrence örülhet! Öt évig is rácsok mögött lehet a pucér celebfotókat lopó hackerhttp://www.life.hu/sztarok/20160704-ot-evig-is-racsok-mogott-lehet-a-meztelen-celebfotokat-lopo-hacker.htmlÖt év börtönt is kaphat az az illinois-i hacker, aki több híresség iCloud-fiókját is feltörte, majd a róluk készült erotikus felvételeket kiszivárogtatta a netre. TV + SztárokOrigoJennifer Lawrence: "Szeretném, ha nők végre szépnek látnák magukat"http://www.life.hu/ez-zsir/20160410-jennifer-lawrence-harpers-bazaarnak-adott-interjujaban-beszelt-arrol-hogy-valtoztatni-szeretne-a.htmlA 25 éves hollywoodi színésznő úgy érzi, hogy az utóbbi időben egyre kevesebb "normális" nőt látni a címlapokon, és a filmekben.Ez Zsír!--Jennifer Lawrence pucér fotóiért másfél év börtön jár http://www.life.hu/news/20160317-masfel-ev-bortont-kaphat-a-celebek-pucer-fotoit-lenyulo-hacker-az-ugyeszseg-enyhitett.htmlRyan Collins 2012 novembere és 2014 szeptembere között törte fel több hollywoodi híresség iCloud-fiókját. Tettért a hírek szerint jó pár évre börtönbe kell vonulnia. News--Nemes Jeles László és Jennifer Lawrence közös fotójától elájulsz http://www.life.hu/kult/20160209-nemes-jeles-laszlo-igazi-vilagsztarokkal-pozol-elkeszult-az-oscar-kozos-fotoja.htmlA magyar rendező igazi világsztárokkal tölthetett el néhány órát a minap, és még egy közös képen is szerepelhetett velük. Kult--Jennifer Lawrence egyre többet iszik - Már barátai is aggódnakhttp://www.life.hu/drlife/20160616-lehet-hogy-jennifer-lawrence-elindult-az-alkoholistava-valas-utjan.htmlKöztudott, hogy Jennifer Lawrence őrült, de a szó legjobb értelmében. Mostanság viszont lehet, hogy tényleg az őrület kerülgeti, ugyanis barátai szerint belekerült egy buli-spirálba, amiből a jelek szerint nem akar, és nem is tud kiszállni. Dr. LifeOrigoJennifer Lawrence csúnyán beszólt egy újságírónak - Videó! http://www.life.hu/sztarok/20160112-jennifer-lawrence-bunko-volt-egy-ujsagiroval-kinos-video-a-szinesznovel-golden-globe.htmlA dögös színésznő mindig bebizonyítja, hogy ő nem egy átlagos hollywoodi sztár, és ha valami zavarja, azt nem hagyja szó nélkül. A Golden Globe után eléggé helyre tett egy őt faggató sajtóst. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.