Alkoholista és drogos lett a gyereksztárból, akit megerőszakoltak pályafutása alatt. Corey Haim egyik barátja állította: igazi hálózat működött a filmiparban, szervezett pedofília. Most kiderült, hogy egy ismert szupersztár követhette el az erőszakot.

Corey Haim barátja, Corey Feldman még májusban kitálalt a Hollywoodban szervezetten működött pedofíliáról. A férfi szerint az ismert gyermekszínészből felnőttkorára ezért lett alkoholista és drogos, ezért halt meg túladagolásban 38 éves korában.

Corey HaimForrás: Getty Images/AFP/2007 Getty Images/Bryan Bedder

A Radar Online kiderítette, hogy annak idején egy híres színész erőszakolta meg Corey Haim gyermekszínészt, egy olyan sztár, akinek az arcát máig ismeri mindenki. A lap úgy döntött, egyelőre nem hozza nyilvánosságra az illető nevét, de ha kiderül, ebből lehet Amerika egyik legnagyobb pedofilbotránya."Ez egy nyílt titok az iparban" - mondta a lapnak egy forrás, ami egybecseng Corey Feldman korábbi nyilatkozatával is, aki állította, hogy akkoriban mindenki tudta, mi folyik a kulisszák mögött, de szerinte ma sem jobb a helyzet.