Opitz Barbi nem mer kezdeményezni a fiúknál

Forrás: Nánási Pál/RTLklub -
X-Faktor szerelem Opitz Barbi énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az X-Faktor tehetséges versenyzője elárulta, még soha nem volt fiúja, és a barátokkal is óvatosan bánik. 

Opitz Barbinak két fő ismertetőjele van: Fantasztikus, mindent betöltő hangja és színpadi jelenléte, valamint gyönyörű megjelenése, különösen ritka hajkoronája van. Nem csoda hát, hogy hamar felfigyeltek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fiatal tehetségre.

A 16 éves lány Sonkádon él szüleivel, ahol iskola mellett a családja uborkaföldjén tevékenykedik már kislány kora óta. Ebből kifolyólag nem marad túl sok ideje a magánéletre, bár elmondása szerint ő ezt nem is bánja annyira.

Opitz Barbara x-faktor Forrás: Nánási Pál/RTLklub

Nehezen nyílik meg az embereknek, még a barátoknak is, nemhogy egy fiúnak.

Sok csalódás érte már

a baráti kapcsolataiban. Többször is hagyták már cserben, fordítottak neki hátat, és nem tudja az okát. Ezért a fiúzást sem akarja elkapkodni, inkább a karrierjére koncentrál.

„Lehet, hogy majd eljön az ideje annak is, bár én inkább a tanulással töltöm az időt. Suli után énekelek, zongorázom, tanulok, maximum gépezek egy kicsit." - mesélte Barbi a Borsnak.

Tervei között az orvosi egyetem is szerepel, mely sokak szerint nem összeegyeztethető az énekesi pályával, ám a fiatal lány reménykedik, hogy neki sikerülhet. A zene számára nagyon sokat jelent, mert a színpad az egyetlen hely, ahol

gátlások nélkül tud megnyílni.

„Azt hiszem, a pasizás helyett inkább karrierista felnőtt leszek." – összegezte a véleményét.

Még nyugtalanítóbb Weisz Fanni helyzete: iskolába sem jár!http://www.life.hu/sztarok/20161115-weisz-fanni-elszakadt-csaladjatol-iskolaba-sem-jar.htmlCsaládja nagyon aggódik Weisz Fanniért, mert egy jó ideje semmit nem hallottak a lányról. Amióta rátalált a szerelem, nem tartja a kapcsolatot édesanyjával és rokonaival, még a Facebookon is le lettek tiltva egy közeli barát elmondása szerint, sőt iskolába sem jár. TV + Sztárok--Sarka Kata és Dzsudzsák Balázs? Kiderült, mi van köztük!http://www.life.hu/sztarok/20161115-sarka-kata-elarulta-mi-koze-van-dzsudzsak-balazshoz.htmlSarka Kata egyáltalán nem titkolózott, szelfit is készített a vasárnapi Magyarország–Andorra focimeccsen. Sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon miért izgult Kata a lelátón a csapatért, a műsorvezető azonban választ adott erre a kérdésre.TV + Sztárok--Durva buli a párbaj után: valaki a kanapéra kakált – Videó!http://www.life.hu/sztarok/20161114-valovilag-8-durva-buli-volt-a-parbaj-utan-valaki-meg-a-kanapera-is-kakalt.htmlMint ismeretes, vasárnap a nézők jóvoltából Krisztián térhetett vissza a villába, kihívója, a stúdióban igazi retardáltként viselkedő Tivy pedig kipottyant. Ezután egy újabb buli következett. TV + SztárokOrigoVégre! Feleségével együtt jelent meg Csány Sándor színész - fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20161114-csanyi-sandor-es-tenki-reka-egyutt-jelentek-meg.htmlÉvek óta együtt van Csányi Sándor és Tenki Réka színésznő, de gyakorlatilag sosem jelennek meg együtt a nyilvánosság előtt. Most azonban mégis kivételt tettek! TV + SztárokOrigoHorváth Éva csodás dekoltázsától jól indul ez a nap ishttp://www.life.hu/sztarok/20161114-horvath-eva-modell-musorvezeto-szexi-dekoltazsa.htmlÉva szelfijében ezúttal sem csalódtunk: a dögös modell, műsorvezető egy szolid dekoltázsvillantással kezdte ezt az unalmasnak induló hetet. TV + SztárokOrigoNika megmutatta új barátját: íme ő!http://www.life.hu/sztarok/20161114-nika-magyar-enekesno-megmutatta-uj-kisbaratjat.htmlHatalmas, huncut mosoly és egy cuki fotó: a csodás hangú magyar énekesnő, Nika megmutatta új barátját a rajongóinak. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.