John Michael McNutt Morning Show Class FM
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Class FM tulajdonosa, John Michael McNutt Skype-on adott interjút a Morning Show körüli eseményekről. Elmondta, értetlenül áll Balázsék búcsúzkodása előtt.

A Class FM a tegnap kiadott sajtóközleményében azt közölte, Balázs a tévés munkáira akar koncentrálni, ezért minimalizálja a rádiós szerepléseit. Ezzel indokolták, hogy ezentúl best of adások lesznek hallhatók reggelente a rádióban. Balázs rögtön reagált közösségi oldalán, és egyetlen szóval jellemezte az egészet: hazugság. Ma hajnalban egy rögtönzött sajtótájékoztatón nyilatkozott a showman, ahol a Life.hu riportere interjút készített vele, most pedig a Class FM tulajdonosával beszéltünk, aki értetlenül áll Balázsék búcsúzkodása előtt.

A Class FM tulajdonosa: „Balázson múlik minden, hiszen szerződése van” Forrás: RTL Klub

„Balázst nagyon szívesen látjuk. Régi kapcsolatunk van vele, és természetesen a többi műsorvezetővel is. Örömmel látjuk, hogy csinálják a műsort.

A best of műsor ötlete egy szokásos dolog, amióta analóg rádió van, nem tiszteletlenségnek szántuk.

Tegnap, amikor láttam a hallgatói kommenteket, néhányan mérgesek voltak amiatt, hogy Balázs nem fog műsort vezetni, akkor azt gondoltam, hogy miért ne tarthatna műsort. Gondoltam, hogy ez a helyzet most az én hibám, és akkor jöjjön Balázs, és csináljon műsort” – kezdte McNutt. Balázs az este közzétett videójában azt hangoztatta, a rádió hazudott, amikor a sajtóközleményükben azt írták, ő a televíziós munkái miatt nem szeretne rádiózni.

„Nem tudom, hogy mire mondta Balázs, hogy hazudtam. Szerintem ez csak egy egyszerű félreértés.

A valóság a következő: mi mindennap azon dolgozunk, hogy a Médiahatóság a következő 5 évre is meghosszabbítsa az engedélyünket. Balázs aggódik amiatt, hogy az analóg adás megszűnik 20-ától. Múlt héten volt egy megbeszélésünk Balázzsal, elmondtuk neki, mi fog történni. Balázs másnap megbetegedett, de örülünk, hogy már jobban van. Valószínűleg neki is stresszes ez a helyzet.

Balázs azt mondta, hogy ha az analóg engedély véget ér, nem szeretne az online rádióban lenni, inkább a tévés munkáját csinálná.

Ekkor azt mondtam Balázsnak, hogy nem most kezdjük el online sugározni az adást, az már régóta tart. Mondtam neki azt is, hogy nyilván foglalkoznunk kell a hatósággal és a bíróság döntésével, de ettől még nincs ok arra, hogy ne lennénk élő adásban mindennap.

A Morning Show november 17-én búcsúzott a hallgatóktól Forrás: Class FM

Ő azt mondta, ennek ellenére megvárná, hogy a pályázat befejeződjön, és utána térne vissza az analóg adásba.

Szerződésünk van Balázzsal december 31-ig, ez nem azt jelenti, hogy a pénteki az utolsó műsora, hanem hogy az utolsó analóg műsora az aznapi.

Tegnap este kérelmet nyújtottunk be a bírósághoz, hogy ideiglenesen hosszabbítsa meg az engedélyünket. Ha a bíróság elfogadja az érvényes érveinket, remélhetőleg Balázst az éterben is hallhatjuk jövő héten” – mondta a Class FM tulajdonosa. Arra a kérdésre, hogy a tulajdonos tudta-e, hogy búcsúval készülnek pénteken Balázsék, azt felelte: „Azt nem tudjuk, mit fog mondani Balázs. Nem cenzúrázzuk azt, ami a show-ban elhangzik. Hogy mit fog csinálni Balázs 17-én, azt nem tudjuk.

Balázson múlik minden, hiszen szerződése van. A hallgatókért van a rádió. Mi adjuk a mikrofont, Balázsnak annyi a dolga, hogy megfogja, és beszéljen.

Minden hónapban 60 millió forintba kerül, hogy Balázs és a többi műsorvezető is tudja vezetni a műsort” – zárta a beszélgetést a Class FM tulajdonosa.

Egy év börtönt kapott Erdei Zsolt egyetlen ütésérthttp://www.life.hu/sztarok/20161116-erdei-zsolt-egyetlen-utesert-egy-ev-bortont-kapott.htmlRengeteg pofont kiosztott Erdei Zsolt a pályafutása alatt, de eltűrnie is sokat kellett. A bokszolónak azonban nem a versenyek során adott vagy kapott pofonok fájnak a legjobban, hanem az az egy, amit a civil életében ő adott, és ami miatt börtönre is ítélték. TV + SztárokOrigoAnális szex a villában – Mici feneke juttatta csúcsra Krisztiánthttp://www.life.hu/sztarok/20161116-valovilag8-mici-es-krisztian-ujabb-szexe-a-sufniban.htmlMint ahogyan vasárnap este megírtuk, a Való Világ 5. párbajáról Krisztián tért vissza, Tivynek kinyílt az utcaajtó. A győztes azonban nemcsak egy bulival ünnepelt, hanem egy fergeteges szexet is nyomott Micivel a sufniban. TV + SztárokOrigoWeisz Fannit elzárja párja a családjától? - Megszólalt a nagymamahttp://www.life.hu/sztarok/20161116-weisz-fanni-parja-peter-nem-kivanatos-szemely-a-csaladban-mondta-a-nagymama.htmlAhogy írtunk is róla, aggódik a családja Weisz Fanniért, mert egy jó ideje szinte semmit nem hallottak a lányról. Amióta együtt jár Péterrel, sem a családtagjaival, sem a barátaival nem tartja a kapcsolatot, ráadásul iskolába sem jár. Édesanyja a Facebook posztja után most megszólalt a lány nagymamája is. TV + Sztárok--Plasztikai műtétjeiről mesélt Kelemen Annahttp://www.life.hu/sztarok/20161115-plasztikai-mutetjeirol-meselt-kelemen-anna-modell.htmlKelemen Anna elég korán kezdte a plasztikai sebészek látogatását, ám azóta eltelt jópár év, ő pedig már nem biztos abban, hogy mindig a legjobb döntést hozta meg. TV + SztárokOrigoDwayne Johnson elnök akar lenni – 2020-ban akár indulna is a választásonhttp://www.life.hu/sztarok/20161115-dwayne-johnson-elnok-akar-lenni-2020-ban-akar-indulna-is-a-valasztason.htmlHa Donald Trumpnak sikerült az, amin évekkel ezelőtt a fél világ csak kacagott, akkor akár az akciósztár is lehetne az Egyesült Államok elnöke – ezt ő maga sem tartja lehetetlennek. TV + SztárokOrigoAriel Winter popsirázása mellett minden Kardashian-lány elbújhathttp://www.life.hu/sztarok/20161115-ariel-winter-popsirazasa-mellett-minden-kardashian-lany-elbujhat-nagyon-szexi-videon-a-lany.htmlÉrdemes megjegyezni Ariel Winter nevét, akire már most egészen biztosan féltékeny a fél Kardashian-Jenner família. Mutatjuk is, hogy miért! TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.