Keleti Györgyi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több, mint 12 millió forintos kártérítést is kaphat Keleti Györgyi, akit az olasz bíróság ártatlannaktalált. 3 hónapig volt előzetes letartóztatásban, ezért perli be most az olasz államot. Keleti Györgyitprostitúció elősegítésével vádolták meg 2011-ben. 

Györgyi olasz ügyvédje telefonon nyilatkozott az RTL Klubnak. Elmondta, a bíróság tanúkat idézett meg, és senki sem vallotta, hogy ismerné Györgyit, mégis előzetesbe helyezték.

Györgyinek 2011-ben ugyanezért az ügyért Magyarországon is bíróság elé kellett állnia. A 3 országot érintő, két elfogatóparancs és kiadatási huzavona után ő maga jelentkezett a magyar hatóságoknál. Kitartottság büntettében találták őt bűnösnek, és 1 év 8 hónapnyi felfüggesztett börtönbüntetésre és 500 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélték.

Az olasz bíróság 5 év utén most ugyanebben az ügyben hozott ítéletet, és felmentették. Györgyi most perre készül.

A Dal 2017 Felfedezettje-díj nyertese Kanizsa Ginahttp://www.life.hu/sztarok/20170211-a-dal-2017-felfedezettje-dij-nyertese-kanizsa-gina-enekesno.htmlA Dal 2017 Felfedezettje-díj nyertese a Zeneakadémia növendéke, Kanizsa Gina lett, aki a legtöbb tízpontost kapta a zsűritől. Gina elmondta, nem számított erre a díjra. Nem állítja, hogy a legjobb lenne, hiszen szerinte ez a díj annyit jelent, hogy eddig ugyan nem volt a színen, most már ott van. A díjátadó után beszélgettünk az énekesnővel.TV + SztárokOrigoChase kiesett A Dalbólhttp://www.life.hu/sztarok/20170211-chase-kiesett-a-dalbol-nem-megy-a-dontoben.htmlChase nagy reményekkel futott neki A Dal középdöntőjének, de nem sikerült teljesíteni a célt, a döntőbe jutást. Kamillal előadott produkciójuk ismét elnyerte a zsűri tetszését, valamint a pozitív visszajelzések miatt Chase biztos benne, hogy folytatja a zenei útját, hiszen többek már a legújabb fiatal felfedezettnek kiáltják ki. Chase-t kiesése után kérdeztük érzéseiről, és a hogyan továbbról. TV + SztárokOrigoHavas Henrik ezt gondolja Megyeri Csilla "rusnyázásáról"http://www.life.hu/sztarok/20170211-havas-henrik-megszolalt-megyeri-csillaval-kapcsolatban.htmlA "rusnyázással" és "bazári majmozással" egy csapásra híressé vált Megyeri Csilla a balhé kirobbanása után arról beszélt, anno, egy interjút követően Havas Henrik is megdicsérte. Most a Tanár úr is megszólalt. TV + SztárokOrigoKözönségszavazattal jutott tovább a Soulwave A Dalbanhttp://www.life.hu/sztarok/20170211-kozonsegszavazattal-jutott-tovabb-a-soulwave-a-dalban-dontosok-lettek.htmlA Soulwave-nek másodjára is sikerült közönségszavazattal továbbjutni A Dalban. Számukat játsszák a rádiók, így többen is ezt előnyként emlegetik. A zenekar énekese, Fodor Máté mesélte, miért voltak befeszülve az első adásban, és most hogyan tudtak oldódni, aminek következményeként a döntőben találták magukat.TV + SztárokOrigoPszichológushoz fordult a rusnyázó műsorvezető, Megyeri Csillahttp://www.life.hu/sztarok/20170210-pszichologushoz-fordult-megyeri-csilla.html24 óra alatt lett híres Megyeri Csilla, az Alföld Televízió műsorvezetője. Pár óra alatt a RUSNYA és a BAZÁRI MAJOM kifejezésekről mindenkinek más jut eszébe, mint eddig. A fiatal nőt megviselte a hirtelen jött ismertség: vágyott rá, de nem így gondolta. TV + SztárokOrigoSarka Kata állítja: Hajdú Péter félrelépései miatt válnakhttp://www.life.hu/sztarok/20170210-sarka-kata-allitja-hajdu-peter-felrelepesei-miatt-valnak-most.htmlEgyre inkább belemerül a sárdobálásba Sarka Kata és Hajdú Péter. Kata azt állítja, Péter újságcikkeken keresztül, fizetett újságírókkal akarja lejáratni, a tévés pedig kijelentette, tud felesége új kapcsolatáról. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.