Paul Burrell összeházasodott meleg kedvesével: Fotók!

Forrás: Getty Images -
homoszexuális esküvő Paul Burrell Diana hercegnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatalmas öröm közepette kelt egybe Paul Burrell és Graham Cooper.  Mióta felvállalták a kapcsolatukat, boldogabbak mint valaha.

Ahogy azt a Life.hu korábban megírta, Diana hercegnő egykori szolgája, Paul Burrell elismerte, hogy a saját neméhez vonzódik. Az 58 éves férfi 10 évig szolgálta a hercegnőt, és állítólag a hercegnő volt az egyetlen, aki tudott a férfi másságáról. Ám Paul a közelmúltban két fiát is beavatta a titkába.

Paul Burrell összeházasodott meleg kedvesével Forrás: Getty Images

Burrell 32 év házasság után, 10 hónapja hagyta ott a feleségét, mert szerelembe esett egy Graham Cooper nevű ügyvéddel, akivel már azóta az esküvőjüket tervezik. Korábban azt is megtudtuk, hogy milyen hangulatú lagzit szeretnének majd rendezni maguknak.

Az esküvő időpontja azonban elérkezett, és Burrell elképesztően örült, hiszen a 2 fia, Alexander és Nicholas is megjelent a nagy eseményen. Az egykori komornyik meg is könnyezte a nem mindennapi pillanatot, ugyanis elmondásas szerint még soha életében nem lehetett ennyire önmaga, mint most.

"Nincs több rejtőzködés, féktelen a boldogságunk. Az élet arról szól, hogy légy mindig őszinte önmagaddal. Ez vagyok én!"

Az esküvőn készült friss fotókat itt tudod megtekinteni.

Kényszerből vette el Dianát Károly herceg

Károly a királynő életrajzi könyvét is író Sally Bedell Smithnek mesélte el a történetet, amit egyébként már eddig is pletykáltak. A szóbeszéd szerint Károly vette el a fiatal Diana Spencer szüzességét, Fülöp, a herceg édesapja pedig azt követelte a fiától, ne hagyja szégyenben a nőt, vegye feleségül. Olvass tovább itt...
VV Soma rálőtt Pumped Gabóra- Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170404-vv-soma-ralott-pumped-gabora.htmlPumped Gabo új műsora, a Pumpedék minden epizódjában tartogat érdekes és meghökkentő részleteket. Ezúttal azonban igen sokkoló dolog történt: VV Soma rálőtt barátjára. TV + Sztárok--Muri Enikő jó pénzért utazik Ázsiába a TV2-velhttp://www.life.hu/sztarok/20170404-muri-eniko-milliokert-utazik-azsiaba-a-tv2-vel.htmlTegnap robbant a hír, hogy Muri Enikőt kirúgták a Budapesti Operettszínházból, mert a főigazgató akarata ellenére elvállalta a TV2 Ázsia Expressz című realityműsorát. Úgy hírlik, azért döntött így, mert a kereskedelmi csatorna nagyon jó pénzt fizet. TV + Sztárok--Berki Krisztián magából kikelve ordibált: Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170403-berki-krisztian-kifordult-magabol.htmlBerki Krisztián mindenkit teljesen ledöbbentett. Csak az ő hangjától zengett a terem. TV + Sztárok--Így szexizik a Balatonnál Tücsi: Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170403-szxi-fotot-posztolt-a-balatonrol-tucsi.htmlA csinos műsorvezető ezennel megnyitotta a strandszezont: egy szál bikiniben pózolt a szabadban. TV + SztárokOrigoŐk lesznek az Exek az édenben lányai: Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170403-bemutatkoztak-az-exek-az-edenben-szereploi.htmlAndika, Dia és Franciska úgy sziporkáztak, hogy azóta sem tértünk magunkhoz. TV + SztárokOrigoGyőrfi Pál nyilatkozott A Nagy Duett után: ő volt az első kieső - Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170403-gyorfi-pal-esett-ki-a-nagy-duettbol-nyilatkozott-a-kudarcrol.htmlGyőrfi Pált a mentőszolgálat szóvivőjeként nap mint nap láthatjuk, énekhangját azonban a vasárnapi Nagy Duettben hallhattuk először és utoljára. Ő lett ugyanis a kieső, a Life.hu-nak pedig elmondta, mit gondol a kudarcról. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.