Dolly és Fenyő Miklós évekig nem beszéltek

Forrás: MTI/Zih Zsolt -
Dolly Fenyő Miklós
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elképesztő részleteket árult el a régmúltból Dolly. Ezt nem is gondoltuk volna.

Ahogy azt már korábban megírtuk, súlyos betegség miatt veszítette életét Kékes Zoltán, a Dolly Roll gitárosa. A 67 éves zenész halála után a zenekar is feloszlott, de Dolly biztosan állította, hogy nem hagy fel a zenéléssel.

Sőt, olyannyira nem hagy fel, hogy már új formációt is alapított, Dolly Plusssz néven. Az énekesnő azt is elárulta, hogy hatalmas showkat és óriás produkciókat szeretne létrehozni az új formációval.

Dolly Plusssz Produkció Forrás: Dolly Plusssz Produkció

Most azonban egy kicsit visszarepültünk az időben, és olyan titkot tudtunk meg a sztártól, amit sosem gondoltunk volna. Kiderült, hogy Dolly, és a másik hazai rock and roll legenda, Fenyő Miklós, 10 évig nem álltak szóba egymással. Egy németországi turné során úgy összevesztek 1983-ban, hogy utána a Hungária együttes ment is a levesbe.

"Igen, Fenyő Miklós a barátom, és egy barátságba még az is belefér, hogy vannak időszakok, amikor néha távol kerülünk egymástól, de most - sőt már régóta - nagyon jó a kapcsolatunk" - mondta az énekesnő a Blikknek, aki már egyáltalán nem gondol a régi veszekedésre, helyette inkább közös koncertet tervez Fenyővel.

Így csókolóztak egy kutyával Nádai Anikó műsorában: Videó! http://www.life.hu/sztarok/20170815-kutyaval-csokolozott-egy-no-nadai-aniko-musoraban.htmlElképesztő sztori került bemutatásra Nádai Anikó műsorában. Íme egy nő, aki gyereket nevelt a kutyájából: Videó! TV + SztárokOrigoJanicsák Veca műsorvezetőként mutatta meg magát: Videó! http://www.life.hu/sztarok/20170815-janicsak-veca-musorvezeto-lesz.htmlJanicsák Veca megmutatta magát műsorvezetőként, és arról is mesélt, hogy miért izgult olyan nagyon? TV + SztárokOrigoÍgy csókolózik Palvin Barbi és Julian Perretta: Fotó! http://www.life.hu/sztarok/20170815-romantikus-csok-palvin-barbi-es-julian-perretta-kozott.htmlPont került a titokzatos kérdésre: ez a férfi bizony jóval közelebb áll Palvin Barbihoz, mint az összes többi. TV + Sztárok--Rtl Klubos műsorban láthatjuk felbukkanni Cicciolinát http://www.life.hu/sztarok/20170815-ebben-a-muroban-fog-szerepelni-cicciolina.htmlKi gondolta volna? Ebben a műsorban lesz látható hamarosan a pornózás koronázatlan királynője.TV + Sztárok--Ezért vállalta a meztelen borítót a Biffy Clyro: Videó! http://www.life.hu/sztarok/20170814-ezert-meztelen-a-lemezboritojan-a-biffy-clyro.htmlA Life.hu riportere megragadta az alkalmat, hogy olyan érdekességeket tudjon meg a Sziget fellépőiről, amikre nem talált választ az interneten. Ezúttal a Biffy Clyro-nak tett fel érdekes kérdéseket: Videó! TV + SztárokOrigoJegygyűrűt villantott Tóth Andi: Fotó! http://www.life.hu/sztarok/20170812-eljegyzesi-gyurut-villantott-toth-andi.htmlVáratlan fordulat jelent meg a magyar énekesnő közösségi oldalán: lehet, hogy hamarosan esküvője lesz? TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.