Nyilvánosság előtt is vállalja szerelmét Tornóczky Anita: ő az

párkapcsolat Tornóczky Anita jogász szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2016-ban vált el férjétől Tornóczky Anita, akivel 12 évig voltak együtt, ebből hatot töltöttek házasságban. Azóta nem is volt komoly kapcsolata, most azonban büszkén vállalja jogász szerelmét.

Tornóczky a napokban tett közzé egy fotót, amin egy ismeretlen férfival szerepel. A lap most utánajárt, hogy ki a titokzatos lovag: Anitát a Balaton Soundon kérdezte a Bors.

"Nehéz volt tizenkét év után ismerkedni, közel engedni magamhoz valakit. Volt az elmúlt két évben több próbálkozásom, de egyik sem bizonyult olyan erős kapcsolatnak, hogy érdemes legyen a nyilvánosság elé vinni" - mesélte Anita. Az egykori műsorvezető azt is elárulta, hogy bár régen ismerik egymást a férfival, egészen addig nem figyeltek fel egymásra, míg a sors úgy hozta, hogy együtt utaztak a bécsi repülőtérről egy baráti síelésre. "Négy óránk volt beszélgetni. Ő egyébként külföldön dolgozik jogászként, de csütörtök estétől hétfő reggelig itthon van. A terv az, hogy több budapesti munkája legyen, de így is jól megvagyunk" - mondta Tornóczky.

Rékasi Károly megkérte Pikali Gerda kezéthttp://www.life.hu/sztarok/20180707-rekasi-karoly-megkerte-pikali-gerda-kezet.htmlNegyven éves lett Pikali Gerda színésznő. A legnagyobb ajándéka pedig az volt, hogy párja, Rékasi Károly megkérte a kezét - tudatta a Bors.TV + Sztárok--Péter Srámek cukrászlányba lett szerelmeshttp://www.life.hu/sztarok/20180706-peter-sramek-cukraszlanyba-lett-szerelmes.htmlKét hónapja jár együtt Péter Srámek és új kedvese, Adri. Öt éve szinte minden évben összefutottak a Zámbó Jimmy-gálán, ám barátságuk csak most változott át szerelemmé. TV + Sztárok--Fazza dubai herceg a világ egyik legpartiképesebb agglegényehttp://www.life.hu/sztarok/20180706-fazza-dubai-herceg-a-vilag-egyik-legpartikepesebb-agglegenye.htmlSportol, jótékonykodik, több diplomája van Fazza dubai hercegnek, sőt milliárdokat örököl majd édesapjától. Úgy tűnik, ő a világ egyik legpartiképesebb hercegi agglegénye. TV + Sztárok--Farkas Franciska színésznő nem biztos, hogy akar gyereket szülni egy pusztuló golygórahttp://www.life.hu/sztarok/20180706-farkas-franciska-szineszno-nem-biztos-hogy-akar-gyereket-szulni-egy-pusztulo-golygora.htmlFarkas Franciska, roma származású színésznő, korábban modellkedett, most pedig a vidéket is járja, hogy gyerekeknek tartson rendhagyó órákat. Elárulta, hogyan érez a családalapítással kapcsolatban és azt is, mit mond a gyerkeknek a sztereotípiákról. TV + SztárokOrigoA volt Neoton-tag, Pál Éva könnyezve mesélte el, hogyan jutott háza elárverezéséighttp://www.life.hu/sztarok/20180706-a-volt-neotontag-pal-eva-konnyezve-meselte-el-hogyan-jutott-haza-elarverezeseig.htmlHamarosan elveszítheti házát a Neoton Família egykori énekese, Pál Éva. Könnyek között mesélt arról, hogyan veszítette el szinte mindenét, és milyen megoldás az, ami esetleg megmenthetné otthonát. TV + Sztárok--A Life.hu olvasói szerint Baukó Éva a legirritálóbb magyar celebhttp://www.life.hu/sztarok/20180706-a-life-hu-olvasoi-szerint-bauko-eva-a-legirritalobb-magyar-celeb.htmlA Life.hu olvasói megszavazták: szerintük Baukó Éva a legirritálóbb magyar celeb. TV + Sztárok

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.