Új díszlettel és új műsorvezető párossal rajtol a család barát magazin műsor.

A Duna Televízió népszerű magazinműsora új díszletet kapott, és már online is be lehet kapcsolódni az adásba a Család-barát Facebookoldalán.

Október 10-én, csütörtökön új műsorvezető párossal bővült a magazinműsor: Rátonyi Krisztával és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie-vel.

Nem ez az első alkalom, hogy a páros együtt dolgozik, ugyanis vezették már együtt A Dalt, valamint az Eurovíziós Dalfesztivált is.

„Örülök, hogy Kriszta lesz mellettem: ismerjük, megértjük egymást és jól is működünk együtt.
Régóta vágytam egy ilyen jellegű kihívásra. Számomra új ez a szituáció: sorra jönnek a különböző témák és vendégek. Másképp kell készülni egy beszélgetős műsorra, mint például A Dal-ra, hiszen jóval nagyobb hangsúlyt kap a moderálási készség. Fontos, hogy végig ott legyek fejben, érdemben kérdezni tudjak. Ehhez pedig ismerni kell a beszélgetőtársat és megtalálni a közös hangot. Minden témára nyitott vagyok, kíváncsian várom!" – mondta Freddie a Ripostnak.