Vajna Timi felszámol itteni életével: Amerikában kaphatja meg az örökséget

Forrás: Instagram/Vajna Timi -
örökség Amerika Vajna Tímea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, Vajna Timi lesz az egyetlen örökös Andy Vajna után. Ennek ellenére még nem jutott hozzá a pénzhez a filmmogul özvegye, még sok tárgyalás vár rá Amerikában. 

"Ugyan a magyarországi hagyatéki tárgyalás lezárult, az örökséghez még nem jutok hozzá. Bonyolult és hosszadalmas procedúra vár rám, hiszen Andy magyar cégei az amerikai cégekbe futnak be" - mesélte korábban a Blikknek Timi, akinek úgy tűnik, hogy az amerikai állampolgárság megszerzésére is szüksége lesz az örökösödéshez.

Vajna Timi felszámolja magyarországi életét. Forrás: Instagram/Vajna Timi

"Egyelőre a pénzéhez azért nem férhet hozzá, mert az egy trustban, vagyis egy bizalmi vagyonkezelői alapban van, amelynek egyelőre csak haszonélvezője, nem pedig a vagyongazdálkodója. Hogy azzá váljon, amerikai állampolgárnak kell lennie" - mesélte a Best magazinnak egy ismeretlen forrás, aki azt is elárulta, Timi már gőzerővel pakol és készülődik az utazásra, főleg, hogy jövőre csak 30 napot tölthet majd az Egyesült Államokon kívül. "Már elkezdett berendezkedni az új életre, folyton tervezget, illetve felszámolja az itteni dolgait, nem vásárol lakást. Szeretne Amerikában házat venni, a filmes szakmában dolgozni, és valamilyen vállalkozáson töri a fejét" - mesélte Best magazin forrása, akinek arról is tudomása volt, hogy az örökség legnagyobb része Andy Vajna továbbra is működő cégeiben van, így "amit majd Timi kézhez kap, a töredéke lesz a 123 millió dolláros összegnek."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.