Több százmillió forintos csalás miatt tartóztattak le egy korábbi bírat

Forrás: Shutterstock -
letartóztatás csalás bíró
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Helyreigazítás:A "Több százmillió forintos csalás miatt tartóztattak le egy korábbi bírát" címmel 2019. év november 8. napján a life.hu internetes portálon megjelent közleményben valótlanul állítottuk, hogy a gyanúsított a gyanú szerint nyugdíjazásáig többek között a Fővárosi Ítélőtáblán dolgozott bíróként.Ezzel szemben a valós tény az, hogy a gyanúsított soha nem dolgozott a Fővárosi Ítélőtáblán. Elrendelte egy korábban bíróként, most ügyvédként dolgozó nő letartóztatását a Budakörnyéki Járásbíróság, a nőt több száz millió forintos csalással gyanúsítja az ügyészség.

Mint írták, a 62 éves nőt többek között különösen nagy értékre elkövetett csalással gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A gyanú szerint a korábban bíróként, jelenleg ügyvédként dolgozó

nő 2008 októberétől kezdve pénzintézetektől igényelt és kapott több milliós személyi kölcsönöket,

amelyek törlesztő részleteit egy idő után nem tudta fizetni, így újabb és újabb, a korábbi hiteleket kiváltó kölcsönöket vett fel. Ezek egy részét visszafizette.
A nő a folyamatos fizetési nehézségeinek áthidalására

2012-től a kölcsönadókat megtévesztve magánkölcsönöket vett fel

annak ellenére, hogy minden esetben tudta, hogy már a kölcsönök felvételekor sincs reális lehetősége azok visszafizetésére. A jelentős összegeket gyermekkori barátaitól, közeli ismerőseitől, kollégáitól igényelte.

Csalás miatt tartóztattak le egy korábbi bírát - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A gyanúsított terhére rótt bűncselekmények büntetési tétele a bűnhalmazatra tekintettel 2-12 évig terjedő szabadságvesztés - jegyezte meg a törvényszék.

A letartóztatásra a bíróság szerint az adott okot, hogy a gyanúsított tényleges tartózkodási helye nincs bejelentve, a bűncselekményekből származó vagyona a nyomozás során nem került elő, mindezek alapján pedig

megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne.


A gyanúsított jogi végzettségére, korábbi bírói beosztására és jelenlegi ügyvédi tevékenységére tekintettel megállapítható, hogy tisztában volt cselekménye súlyával, annak jogi minősítésével, tartott a büntetőjogi felelősségre vonástól - tette hozzá a bíróság.


Megjegyezték:

amikor a gyanúsított tudomást szerzett az ellene folyó büntetőeljárásról a kölcsönt nyújtó személyeket hamis tanúzásra próbálta bírni,

így alappal feltehető az is, hogy a sértetteket befolyásolná, a bizonyítékokat megsemmisítené vagy elrejtené. Emellett alappal lehet tartani - főként a bűncselekmények elkövetésének folyamatos jellege miatt - attól is, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el - tették hozzá.

A Fővárosi Ítélőtábla a Budakörnyéki Járásbíróságot jelölte ki az eljárás lefolytatására.

A bíróság a gyanúsítottat meghallgatta, az indítványokat megvizsgálta és az ügyészi kezdeményezéssel egyetértve elrendelte a gyanúsított letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban egy hónap időtartamra. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést nyújtott be, így az nem végleges, de végrehajtható - írja az MTI.

Helyreigazítás: Több százmillió forintos csalás miatt tartóztattak le egy korábbi bírat

Valótlanul állítottuk, hogy a gyanúsított a gyanú szerint a nyugdíjazásáig többek között a Fővárosi Ítélőtáblán dolgozott bíróként. Ezzel szemben a valós tény az, hogy a gyanúsított soha nem dolgozott a Fővárosi Ítélőtáblán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.