Nem engedték a repülőgépen odaülni Érdi Tamás zongoristát, ahova szeretett volna.

Kellemetlen meglepetés érte nemrég utazása közben Érdi Tamást. A Prima Primissima- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész hiába vette meg a repülőjegyét Azerbajdzsánba, nem ülhetett oda, ahova szeretett volna. A Ripost azt írja, a repülőtársaság személyzete a fedélzeten közölte vele, hogy mivel vak, nem foglalhat helyet az első sorban, mert a vészkiürítésnél útban lesz.

Felháborodásomnak adok hangot, ahogy fiam, Érdi Tamás zongoraművészben a vakokat megalázták tegnapi utazása során a Budapesttől Bakuig közlekedő járatukon. Kényelmes, drága jegyet kaptak meghívóitól. Az első sorba szólt a jegy, hogy ne kelljen végigvonszolódni a gépen, és már a beszállás előtt a személyzet közölte velük, hogy nem ülhetnek a drága kényelmes helyre. Nehezen a 21. sorban kaptak helyet egymás mellett, mondván nem ülhet előre egy vak, mert ha vészhelyzet van, nem tudnak tőle kirohanni az utasok..." – idézi a zenész édesanyját a lap.

Érdi TamásFotó: Adrián Zoltán - Origo

A társaság később reagált a vádakra.

A Wizz Air biztonsági előírásainak értelmében az első sorban, valamint a vészkijáratok melletti sorokban jelenleg csak 16. életévüket betöltött utasok foglalhatnak helyet, akik alkalmasak arra, hogy vészhelyzet esetén kinyissák a vészkijáratot. Amennyiben utasaink a foglalás során jelzik, hogy különleges segítségre van szükségük, úgy a rendszerünk automatikusan olyan helyet biztosít nekik, amelyek megfelelnek a biztonsági előírásoknak... Sajnáljuk, ha az érintett utasainknak kellemetlenséget okoztunk, ám utasaink és személyzetünk biztonsága továbbra is a legfontosabb számunkra, és munkatársaink ebben az esetben is maradéktalanul betartották a vonatkozó szabályokat."