Eke Angéla nyíltan mesél első szexuális élményéről

szex Eke Angéla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színésznő nem szégyenlős, bárkivel elbeszélget első szexuális tapasztalatáról. Ennek pedig megvan a miértje.

A Nyugi! Köztünk marad című műsorban szóba került, hogyan kell elcsevegni egy társasági eseményen felszínesen, ismeretlen emberekkel.
Eke Angéla elmondta, ő csak azért is elárulja magáról a legszemélyesebb dolgokat, akár szexuális élményeit is. Szerinte ha már úgyis beszélgetni kell, az ne egy feszengős, unalmas társalgás legyen. Ontja magából a zavarba ejtő információkat, még a befolyásos emberek előtt sem jön zavarba. Ám ezáltal a másik fél is előbb utóbb megosztja a titkait vele.

„Először az látszik rajtuk, hogy ez nem komplett, miért beszél nekem mondjuk az első szexuális élményeiről?"

– mesélte a színésznő.
Ám az eleinte furcsának tűnő beszélgetés után, mindenkivel úgy válnak el, mint a régi barátok. Angéla szerint ezek az emberek borzasztó hálásak, amiért végre valakivel egy igazi beszélgetést folytathattak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.