Lezárták a nyomozást az ablakon kizuhant kislány ügyében

Forrás: Shutterstock -
kizuhant halál gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Három éve történt a szörnyű eset, amikor az óvodás kislány kizuhant otthonuk ablakából, mert néhány percre magára hagyták. Az nyomozás során az is felmerült, hogy valójában más okozta a halálát. Most viszont lezárták az ügyet.

Keresztanyja vigyázott akkor Pannára éjszaka, mert édesanyjának dolgoznia kellett. Pár percre hagyta csupán egyedül, ekkor történt a tragédia, a kislány kizuhant az ablakon, és belehalt sérüléseibe.

A nyomozás során több teória is született, még az is felmerült, hogy nem a zuhanás okozta a gyerek halálát. Ám erre bizonyítékot nem találtak. A keresztanyát és a szülőket így kiskorú veszélyeztetésével vádolják, és ezzel most lezárták az ügyet.

"Én úgy gondolom, hogy ennek ellenére, hogy a nyomozás befejeződött azért maradtak bennem számos kérdések, illetve számos kételyek. Én úgy gondolom és ebben bízom is, hogy egyszer még ki fog derülni, mi történt akkor Kistarcsán" – mondta a Blikknek Varga Zoltán, a keresztanya ügyvédje.

Több megoldatlan szál is maradt az ügyben, egyes szakértők szerint például a gyerek nem eshetett oda, ahol megtalálták, a pszichológus pedig kimondta, hogy az apa titkolózik, és erős bűntudata van. Ráadásul évekkel később már a szülők is elbizonytalanodtak, hogy a gyerek valóban kiesett-e az ablakon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.