Szívszorító sorokkal búcsúzik Siklósi Örstől Nagy Feró fia

Siklósi Örs Nagy Hunor Attila Nagy Feró
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szívszaggató sorokat tett közzé az oldalán Nagy Hunor Attila, Nagy Feró fia, aki közelről ismerhette Siklósi Örsöt. 

Életének 29. életévében elhunyt az AWS zenekar frontembere, Siklósi Örs. A banda sikereit a 2018-as lisszaboni Eurovíziós Dalfesztivál hozta meg, ahol a döntőben a 21. hellyel Magyarország büszkeségei lettek.

Örs utoljára hosszabban májusban posztolt a közösségi oldalán, ahol azt írta, hogy "még hosszú a folyamat, mire kiderül, hogy mi okozta a bajaimat, de ha minden igaz, megmaradok" - sajnos azonban a története tragikus fordulatot vett, amit egy ország próbál feldolgozni, kevés sikerrel.

Hazai zenészek és rajongók sorban osztják meg az érzéseiket Örs halálával kapcsolatban, nemrég Nagy Hunor Attila, Nagy Feró fia is így tett:

"Amikor összeírtuk a tribute album neveit az elsők között volt az AWS. Tudtam, hogy min megy most keresztül Örs, de azért bíztam abban is, hogy otthon tud már dolgozni vagy valami. Szóval írtam neki, nagyon boldog volt, hogy gondoltunk rá és a zenekarra. Azt mondta, hogy jól halad, sajnos még nincs elég ereje, határidőre nem, de később akkor is megcsinálja a dalt. Akkor már tudtam, hogy más zenekarok is le fognak maradni, ezért kitaláltuk, hogy a booklet egy emlékkönyv lesz, amiben nyomot hagyhatnak ezek az előadók. Más értelmet nyer így egy emlékkönyv. Örsi végül december 5-én küldte el jókívánságait és február 5-én hunyt el. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ismerhettem őt, remélem ő is büszke lesz arra a világra, amit itt hagyott nekünk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.