Több millió forintra perelték be Baukó Évát

Life TV -
Havas Henrik bíróság per Baukó Éva
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Havas Henrik többmilliós személyiség jogi pert indított Baukó Éva ellen.

Baukó Éva korábban azzal vádolta Hava Henriket, hogy amikor a személyi asszisztense volt, szexuálisan zaklatta. A botrány most folytatódik: Éva most vádlott lesz, Havas Henrik három millió forintra perli - írja a Blikk.

Mint kiderült, Éva a korábbi ügy tárgyalásain sosem jelent meg, most árulta el a lapnak, hogy miért:
"Az egész ügy a véleményem szerint azért indult újra, mivel nem kaptam meg az idézést a tárgyalásra, ezért persze nem is tudtam elmenni rá. A címem megváltozott. Most pedig újra a szüleimhez ment egy idézés, amelyből megtudtam, hogy rágalmazással és becsületsértéssel vádolnak, és több millióra perelnek. Ez a történet tíz éve kezdődött, amikor a ValóVilág című műsorban elmondtam, hogy Havas Henrik zaklatott. Három évvel ezelőtt kapott óriási nyilvánosságot a Metoo-mozgalom alatt. Elképesztő. Egyébként állok a dolog elébe. Én a Mokkában és a Facebookon is az igazságról beszéltem, eskü alatt is vállalom minden szavamat. Nekem most is tiszta a lelkiismeretem, de ha úgy vesszük, ennyi év után újra zaklat engem ezzel az egésszel. 13 évvel ezelőtt dolgoztam Havasnak. Anno a ValóVilágban elmondtam, hogy mi történt, és akkor kiröhögött, és nem perelt be. Egyébként pedig a Tanár úr is tudja, hogy az állítások igazak" - mondta a celeb.

Havas ezzel szemben azt állítja, hogy soha nem voltak munkakapcsolatban Baukó Évával:
"Két mondatom van ezzel kapcsolatban, többet nem is érdemel. Három éve tart ez a cirkusz, senki sem jelenik meg a tárgyalásokon, Baukó sem, immár két alkalommal. Az ügyvédem türelmetlen lett, és beperelte, erről van szó."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.