Orbán Viktor: Keleti vakcinával is lehet utazni

Forrás: Orbán Viktor/Facebook -
utazás Orbán Viktor koronavírus keleti vakcina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy egyre szabadabb lesz az utazás, az ország ugyanis egymás után köti a kétoldalú megállapodásokat.

"Most, hogy a harmadik hullámot leszorítottuk a földre, nem hiszem, hogy föltápászkodik innen. Most újra kell indítani a gazdaságot, bennünket, a bérből élőket is megviselt a járvány. Én is ilyen vagyok. A vállalkozóknak is vissza kell nyerni a vállalkozókedvüket. Ez nem egyszerű. Ezért van egy átmenet a védekezésből a gazdaság újraindításához. A 2022-es év költségvetése teljesen az újraindításról szól majd" - nyilatkozta a miniszterelnök.

Orbán Viktor: Keleti vakcinával is lehet utazni Forrás: Orbán Viktor/Facebook

Továbbá azt is elmondta, hogyelőreláthatóan júliusban lesz uniós egységes igazolvány, amit a tagállamok fognak előállítani. Ezzel az EMA által jóváhagyott vakcinákat kötelező lesz elfogadni az EU-ban, a nem jóváhagyottakat pedig elfogadhatják egyéni elbírálás alapján.

"Nincs olyan ország, amely elzárná magát a turisták előtt. Engem is kínai vakcinával oltottak be, és mégis utazhatok"

- tette hozzá Orbán.

A minisztelelnök szerint a nyugati világ még nem nyitott, nincs védettségi igazolványuk és maszkban járnak.

"Magyarország egymás után köti a kétoldalú megállapodásokat, ami szabaddá teszi a mozgást. Ha majd ők is odaérnek, hogy hogyan utazzanak, addigra minden vakcinát elfogadnak" - szögezte le.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.