Szellemet látott, majd a Tiszába vetette magát a fiú: ezt a búcsú üzenetet hagyta édesanyjának

Forrás: Shutterstock -
halál búcsú öngyilkos Tisza üzenet fulladás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 24 éves Tamás búcsúüzenetet küldött édesanyjának, majd egy kompról a folyóba vetette magát.

A fiú tavaly két hónapig feküdt kómában drogok miatt, de akkor felépült, ezúttal viszont csak a holttestét találták meg. Édesanyja szerint Tamás mindig vidám, sokak által kedvelt fiú volt. Közmunkásként dolgozott, de sajnos a kábítószerektől nem tudott megszabadulni.

"Tomi azt mondta, hogy egészen világosan látta a saját szemével, hogy egy szellem megfogja a poharát és a falhoz vágja. Ez dühítette a fiamat, hiszen éppen az előző napon tapétázta ki a szobáját. Az üvegszilánkokat valóban megtaláltam a padlón, amiből csak arra tudok következtetni, hogy a fiam hallucinált, és a törést ő maga okozta"

-mesélte az édesanya a Borsnak.

"Sajnos errefelé népszerű a herbál cigaretta. A fiam korábban nagyon sokat szívott, én pedig semmit sem tudtam tenni ez ellen. Előfordult, hogy kihívtam a rendőrséget, mert nem tudtam tőle elvenni.

Nekik odaadta. Ragaszkodott a révülethez. Egy nap túlszívta magát, és rosszul lett. Annyi ereje még volt, hogy segítséget kérjen tőlem. Odamentem hozzá, és megpróbáltam megitatni, de fulladni kezdett tőle. Akkor hívtam ki a mentőket. Kis is jöttek. Még maga feküdt a hordágyra, de mire beértek vele a kórházba, kómába esett. Az orvosok megmondták, hogy jó eséllyel elveszítjük őt, de akkor még két hónappal később felébredt. Ennek már másfél éve

– csuklott el Anita hangja.

Tamás nem bírt leállni a herbál cigarettával. (képünk illusztráció) Forrás: AFP/Franck Camhi

A fiú két hónappal a halála előtt leállt a drogokkal, és sokat panaszkodott arra, hogy görcsöl az agya. Mielőtt a fiú öngyilkos lett, kiment nagyapja sírjához, majd a Tisza-partra sietett. Mielőtt vízbe vetette magát, édesanyjának búcsúüzenetet írt, amiben ez állt:

-olvasható Tamás üzenetében. A fiú holtteste napokkal később került elő, földi maradványait a nagyapja mellett helyezik végső nyugalomra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.