Denevérről került át a Covid-19 vírus egy vuhani kutatóra, akit a világon „nulladik betegként" tartanak számon.
Ismét megjelent a koronavírus Vuhanban, és kiderült az is, hogy mégis kínai víruslaborból szabadulhatott el a világszerte tomboló koronavírus-járvány. A német Bild értesülései szerint egy denevérről terjedhetett át a vírus a vuhani labor munkatársára. A WHO egyik vezetője azt nyilatkozta, hogy a kutató mintavétel közben kapta el a Covid-19 vírust.
Ben Embarek azt is elmondta, hogy konkrét bizonyíték egyelőre nem áll rendelkezésre. A WHO korábban maga is valószínűtlennek tartotta a labor szerepét, bár a kínai hatóságok egy évig megakadályozták, hogy a szervezet kutatói a helyszínen vizsgálatokat folytassanak.
A kínai kormány nagy nyomást gyakorolt rájuk, hogy ne nyilvánítsanak túl nagy jelentőséget a vuhani víruslabornak.

A járvány elején a szakértők feltevései alapján a vuhani piacon árult denevér- vagy egyéb állathús volt a vírus forrása, és a kezdeti hírek szerint az első betegek nagy része járt is a piacon. A „nulladik beteg" azonosítása azért is kulcsfontosságú, mert ezáltal pontosabb következtetéseket tudnak levonni a vírus eredetéről, majd az általa okozott betegségekről.
A negyedik hullám küszöbén már nem az eredeti koronavírus, hanem annak delta variánsa fenyeget, ezért nagyon fontos a harmadik oltással megerősíteni minden korosztály immunvédekezését.