30 éve próbálja letenni a jogsit egy brit anyuka, de még mindig nem jött össze neki

Forrás: Shutterstock -
édesanya anyuka jogsi vezetés jogosítvány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A brit anyuka hiába vett ezer leckét, váltogatta oktatóit, és költött milliókat arra, hogy megszerezze a jogosítványát, ez az álma 30 éve nem vált valóra.

Isabelle Stedman 17 éves volt, amikor elkezdett vezetni tanulni. Azóta kétgyerekes anyukává vált, és 47 éves lett, egy valami viszont nem változott: még mindig vezetni tanul.

Az angliai Ampthill városában élő nő az elmúlt 30 évben kitartóan próbálkozott, közel ezer leckét vett, hét különböző oktatója volt, és átszámítva több millió forintot költött az oktatásra, mégsem sikerült megszereznie a jogosítványt.

-mondta Isabelle a Bedfordshire Live című brit lapnak.

A nő már orvosnál is volt a problémájával, de senki nem jött rá, miért retteg a vezetéstől. Annak ellenére, hogy korábban az ijedtségtől volt, hogy el is ájult Isabelle vezetés közben, nem adja fel az álmát, és továbbra is kitart amellett, hogy megszerzi a jogsit.

30 éve próbálja letenni a jogsit egy brit anyuka, de még mindig nem jött össze neki. Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.