Aleska mindent bevallott: ez történt a teaszeánszon, ahol VV Anett rosszul lett

Forrás: Aleska Sáfrány Emese / Facebook -
VV Anett teaszeánsz ayahuasca Sáfrány Emese
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, rosszul sült el az a siklósi teaszeánsz, amelyen ayahuascát fogyasztottak a résztvevők, köztük VV Anett, aki rosszul lett, hallucinációk gyötörték, később meztelenül találtak rá az erdőben. Anett barátnőjével, Sáfrány Emesével érkezett, aki előbb azt állította, nem fogyasztott a főzetből, de most elmondta az igazat. 

"Este megtörtént a szeánsz, minden rendben zajlott. A szertartás vezetőjével, az úgynevezett sámánnal csak mi hárman voltunk jelen. A hírekkel ellentétben nekem nem volt hallucinációm, csak a gondolataim erősödtek fel, azok, amiért odamentem. Anett nevében nem nyilatkozhatom. Pozitívan nyugtáztam, úgy éreztem, mindent el tudok engedni, ami nekem lelki fájdalmat okozott. Az eredeti terv az volt, hogy a szertartás helyszínéhez közel, egy külön sátorban fogunk aludni, az összes cuccunkat ott helyeztük el, végül mégis a szeánsz helyszínén, a szabad ég alatt, két matracon, egymás mellett tértünk nyugovóra – mesélte a részleteket arról a bizonyos éjszakáról" - mesélte Aleska a Borsnak.

Emese elmesélte, hogy a szertartás rendben zajlott, mindketten lefeküdtek aludni, reggel azonban Anett már nagyon szeretett volna hazamenni, és amíg ő elszaladt a holmijáért, Anett eltűnt, ezt követően többen keresni kezdték, de mivel nem találták, a rendőrség segítségét kérték.

Forrás: Aleska Sáfrány Emese / Facebook

"Kétségbe voltam esve, mi történhetett vele, hova tűnt a barátnőm, és azon törtem az agyam, mit kellett volna abban a helyzetben másképp csinálni. De semmit nem tehettem volna, hiszen azt hittem, megvár, ő egy felnőtt nő, és az ő döntése volt, hogy elindult nélkülem. Mindvégig abban reménykedtem, hogy hamarosan előkerül. Végül a volt párja értesített, hogy megtalálták (...) Szeretnénk tisztázni, nem egy drogos bulin vettünk részt, nem szórakozásképpen mentünk oda. Nagyon bánt minket a rengeteg rosszindulatú hír, amik nem fedik a valóságot. Anett is el fogja mondani, ő hogyan élte át a történteket, de csak ha eljön ennek az ideje és készen áll majd erre" – mondta el Emese, aki most úgy érzi, nagyot hibáztak, és ha lehetne, visszapörgetnék az idő kerekét.

A történtekről ITT olvashatsz bővebben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.