Anne Heche-nek üzent Alec Baldwin, a kollégáját lelövő filmsztár, aki hamarosan Budapesten forgat

Forrás: AFP/Angela Weiss -
agyhalott forgatás Budapest Alec Baldwin Anne Heche
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Hat nap, hét éjszaka sztárja, Anne Heche múlt héten szenvedett súlyos autóbalesetet, miután vélhetően ittas állapotban, tudatmódosító szerek hatása alatt egy háznak hajtott járművével. Az épület kigyulladt, a színésznőt pedig kritikus állapotban szállították kórházba.

Heche kómába került és napokon át nem érkezett hír az állapotáról, a csendet végül a családja törte meg, akik bejelentették, hogy az orvosok agyhalottnak nyilvánították a színésznőt. A család úgy döntött, hagyják, hogy lekapcsolják Anne Heche-t az életmentő gépekről, belőle pedig saját kérésére szervdonor válik.

Mielőtt a család közleménye megérkezett volna, Alec Baldwin is üzenetet küldött balesetet szenvedett kollégájának. Baldwin hónapokkal korábban azzal került a címlapokra, hogy westernfilmjének forgatása során egy kellékpisztollyal véletlenül lelőtte az egyik stábtagot. Halyna Hutchins operatőr belehalt a sérülésbe, a film munkálatait pedig leállították. A vizsgálatok idő közben tisztázták Baldwint és megállapították, hogy a baleset nem az ő hibájából történt.

Forrás: AFP/Angela Weiss

A korábban közkedvelt színész renoméja azonban rendkívüli módon leromlott a véletlen baleset következtében, és sokan nem örültek annak sem, hogy Baldwin támogatásáról biztosította az akkor még csak kómában fekvő Anne Heche-t. Mint kiderült, a színésznő ittasan, bedrogozva ült a volán mögé és hajtott a családi ház falának.

– idézte Baldwin szavait a Blikk.

Alec Baldwin hamarosan hazánkba érkezik, ugyanis Európa több városában, köztük Budapesten forgatja majd egyik új filmjét, a Chief of Stationt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.